{{Blog.cim}}

share

A Nikon Z5 II megjelenésével felmerül a kérdés: megéri-e a plusz költséget az új modell, vagy inkább most kell lecsapni az eredeti Nikon Z5-re akciós áron?

Ahogy azt a korábbi tesztben is olvashattad - a linkre kattintva most is megteheted -, a Nikon Z5 II külsőre szinte teljesen megegyezik az elődjével, csupán néhány apróbb változtatás történt a házon. A markolat egy árnyalattal mélyebb, van egy új Picture Control (Képvezérlés) gomb, és néhány gomb helyet cserélt a hátlapon – de ettől eltekintve nehéz lenne megmondani, hogy ez egy másik gép.

Továbbra sincs felső státuszkijelző, és ha kinyitod a memóriakártya-fedelet, láthatod, hogy ugyanúgy két SD kártyát fogad. Még a „Z5 II” logó is visszafogott. A hátsó LCD kijelző mérete változatlan, de ha megpróbálod kihajtani, észre fogod venni, hogy ez már egy vari-angle (kihajtható és forgatható) kijelző, nem pedig a korábbi dönthető mechanizmus.

Viszont míg kívülről szinte azonosak, belül teljesen más világ a két fényképezőgép: új generációs processzor, jobb érzékelő, fényesebb elektronikus kereső (EVF) és nagyobb felbontású hátsó kijelző emeli az új modellt egészen más szintre, amit a specifikációs összehasonlítás is alátámaszt.

Sokkal jobb autofókusz, sokkal gyorsabb sorozatfelvétel, továbbfejlesztett ISO-teljesítmény, továbbfejlesztett vázon belüli szenzorstabilizálás (IBIS), Előzetes Felvétel (Pre-Release Capture), és rengeteg fejlesztés gyenge fényviszonyok közötti fotózáshoz – például -10EV AF sötétben történő fókuszálás vagy Csillagfény mód – mind azt eredményezik, hogy a Z5 II látványosan jobb képeket készít bármiről is legyen szó: sport, természet, portré, repülés vagy asztrofotózás.

Videós szempontból pedig messze túlszárnyalja elődjét: 4-szeres lassítás Full-HD módban, vágatlan 4K videó (kár, hogy a 2-szeresen lassított 4K már vágott), NRAW és N-LOG rögzítés lehetősége, és olyan extrák, mint a Termékbemutató mód, ami az influenszereknek igazi ajándék.

Használat szempontjából is kényelmesebb: mélyebb markolat, világosabb kereső, nagyobb felbontású kijelző, könnyebb hozzáférés a képmódokhoz, és az orientációnak megfelelő képernyőinformációk. Mindezekről részletesebben is írok a Nikon Z5 II tesztemben.

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Tripont Nature: új programsorozat a hazai természetfotós közösségnek
Események
Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Bunda-Mészáros Virág 6 hónapja 196 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Érzelmek formálása fénnyel: így készült a Swargaloka projekt

Érzelmek formálása fénnyel: így készült a Swargaloka projekt

Bunda-Mészáros Virág 1 hete 0 hozzászólás
Inspiráció
A pillanat művészete: Miért a Fujifilm X100-széria a streetfotósok Szent Grálja?

A pillanat művészete: Miért a Fujifilm X100-széria a streetfotósok Szent Grálja?

Bunda-Mészáros Virág 1 hónapja 0 hozzászólás