Vásároljon online vagy hívja a +36-1-808-9888-as telefonszámot!
Üdvözöljük oldalunkon! Szeretne bejelentkezni?

2016 képekben és szavakban

2016.12.31. 13:45
Címkék: tripont
Szerző: Attila


Lapozzuk végig együtt a Tripont 2016-os fotóalbumát!

Nagyszerű volt veletek ez az év. És reméljük, titeket is értek idén olyan jó élmények, amelyekhez mi, a Tripont csapata is hozzájárultunk.

Mindig szeretettel várunk benneteket az üzletben. De emellett több eseményt is szerveztünk idén, amelyek nagy számban vonzották a fotózás szerelmeseit.


A tavaszt egy igazán pezsgő hangulatú rendezvénnyel ünnepeltük. A Majális és Garázsvásár az első ilyen találkozó volt a Tripont történetében, de biztosan nem az utolsó. Rengeteg visszajelzést kaptunk, hogy jól éreztétek magatokat. És a polcok alján porosodó régi kincsek is gazdát cserélhettek.


Júliusban került sor az első tematikus termékbemutatóra, a MILC-napra. Úgy döntöttünk, hogy az első ilyen bemutatónk a tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgép-kategóriával foglalkozzon. Sikerült elhívnunk egy napra az összes gyártót – és külön izgalmat jelentett, hogy az első Facebook Live adásunkat is ezen a napon tettük közzé.


Az év során persze tartottunk „hagyományos”, gyártók által támogatott bemutatókat is, ahol a Canon, Nikon, Panasonic termékekkel ismerkedhettetek.


Október végén a Stand-out Day-en találkozhattál velünk a Flashback Stúdióban. Ezzel a rendezvénnyel az volt a célunk, hogy a fényképezés kiemelkedő termékeit egyszerre tudjuk bemutatni a célközönségnek. Mivel a fejlődés nem áll meg a fotótechnikában sem, 2017-ben is lesz Stand-out Day. Az eseményen készült videót ITT tudod megtekinteni


Természetesen ott voltunk minden számottevő szakmai rendezvényen is. Szeptemberben több napot töltöttünk a kölni Photokina kiállításon. A minden páros évben megrendezett esemény a fotó- és videótechnika egyik legnagyobb világszintű találkozója. A gyártók a Photokinához is igazítják az újdonságok bemutatását, úgyhogy bőven volt részünk meglepetésben. Cikkünket és videós beszámolónkat itt találod: cikk, videó  


A fotózás legfontosabb hazai seregszemléje, a Photoexpo pedig november elején nyitotta meg a kapuját Budapesten, a Millenáris Parkban. A fotós piac sok-sok újdonsága között mindvégig zsúfolásig teli volt a Tripont standja is. Lelkesítő volt látni azt a nagy érdeklődést, ami a fotós-videós világot mozgatja.


Októberben Magyarországon került megrendezésre az első nemzetközi Légi Térképészeti és Távérzékelési Konferencia, ahol a Tripont az érzékelők kategóriában tartott előadást, karöltve a Phase One Industrial vendégelőadójával, Bertrand Saint Guilhemmel. Bemutattuk a Phase One Industrial legmodernebb kameráit és eszközeit, amelyek eddig ismeretlenek voltak a magyarországi felhasználásban. A prezentáció után a szakmabeliek és a konferencia vendégei személyesen is kipróbálhatták és szemügyre vehették a csúcseszközöket, amelyeket a Phase One Industrial biztosított. A kulturális örökség digitalizálására alkalmas technológiai megoldásainkat pedig a novemberben megrendezett MuzeumDigit konferencián mutattuk be, ahol múzeumok és levéltárak a digitális kor okozta kihívásokra adott válaszaikról számoltak be.


Utaztunk is egy kicsit, hogy lépést tarthassunk a gyártók újításaival. Meghívást kaptunk egy prágai kirándulásra az Olympus jóvoltából, ahol a legújabb OM-D E-M1 MK II gépet is kipróbálhattuk. A Manfrottónál tett olaszországi gyárlátogatásunk célja pedig az volt, hogy testközelből lássuk, hogyan is készülnek ezek a kiváló termékek.

Az év során új márkákkal bővült a kínálatunk, köztük a Peak Design egyedi fotóstáskáival, a Lensbaby mesevilág-hatású objektívjeivel, Nissin rendszervakukkal és a Smile bohókás fényképezőgéppántjaival.


Új szolgáltatást is indítottunk az amatőr és a professzionális fotósok nagy örömére: már fotóalbumot és fotókönyvet is rendelhetsz nálunk. Sokféle stílusban és ízléses kiegészítő elemekkel alkothatod meg a neked tetsző albumot, majd egy ügyes szerkesztőfelületen rendezheted el a feltöltött képeidet. A karácsonyi rohamban már bizonyítottunk! Fotóalbum aloldalunkat ITT találod.


A Tripont eddig is foglalkozott a kulturális örökség digitalizálásával, azonban ez az év fontos mérföldkő volt a különböző technológiai megoldások és a tapasztalataink magasabb szinten való alkalmazásában. 2016 nyarán digitalizálási szakértőként megnyertük a Magyar Nemzeti Bank által kiírt tendert, majd az ősszel sikeresen telepítettünk a Bankban egy olyan komplex rendszert, amely a szakkönyvtár könyveinek tömeges szkenneléséről, a képek hatékony feldolgozásáról és az elektronikus dokumentumok látványos, kutatható közzétételéről gondoskodik. Kulturális örökség digitalizálásával foglalkozó önálló weboldalunkat ITT találod.


De ne tegyünk úgy, mintha a szívünk mélyén nem fotózni szeretnénk a legjobban... Augusztus közepén egy szupertitkos projektben vehettünk részt, a Redbull Wakexplorers-kampány képanyagának elkészítésében. A legmodernebb felszerelést biztosítottuk ahhoz az extrém fotózáshoz, ahol az Alföld közepén szalmabálákból, gáztartályokból, gémeskútból épített akadálypályán csúszó wakeboardosokat örökítette meg a Redbull fotósa. Hajmeresztő képeket és bővebb leírást találsz erről a projektről a Tripont Fotó Videó Magazin 2016-os téli számában.


De nemcsak csináljuk, tanítjuk is. A már említett termékbemutatók mellett igyekeztünk olyan workshopokat is rendezni, ahol nemcsak a technikán volt a hangsúly, hanem az alkotáshoz szükséges tudáson és inspiráción is. Az esküvői fotózás iránt érdeklődőkkel idén Dégi Attila osztotta meg a tudását, akit a világ legjobb esküvőfotósai között tartanak számon. Reméljük, minden résztvevőnek inspiratív volt az a természetesség, elegancia és odaadás, ami Attila munkáit jellemzi.


Eifert János fotóművész pedig a szabályok felrúgására tanította azokat, akik részt vettek a stúdiónkban megrendezett kreatív fotográfia-kurzusán, amelynek központjában az improvizáció, a pillanatnyi ötletek szabadsága állt. Ehhez segítségképpen a résztvevők a legkorszerűbb világítási eszközöket, a PhaseOne 80MPX csodáját és a Tamron objektívek széles skáláját tudták felhasználni.


Ebben az évben is izgalmas és sikeresen befejezett diploma- és vizsgamunkákat támogathattunk – mind eszközeinkkel, mind pedig szakmai felkészültségünkkel. Már hagyományunkká vált, hogy elősegítjük a fiatalok szakmai fejlődését, a rendelkezésünkre álló eszközökkel csökkentjük az akadályokat, amelyekkel egy diák vagy pályakezdő szembesülhet. Büszkék vagyunk mindenkire, aki teljes erőbedobással küzd a sikerért! 2017-ben is várjuk azokat a diákokat, akik ragaszkodnak a kitűzött céljaikhoz és a minőséghez.


De öröm volt látni idén is, hogy hány meg hány kiváló fotós van már a pályán. Áprilisban került sor a WeLoveWeddings esküvőfotós pályázat díjátadójára, amelynek a Tripont adott helyet. A jó hangulatú eredményhirdetést követően egy órás kültéri és stúdiófotózási workshoppal vártuk az érdeklődőket. Rövid világítástechnikai előadás után a PhaseOne rendszerről és a CaptureOne képkezelésről láthattatok egy rövid bemutatót, és természetesen ki is próbálhattátok a középformátumú képalkotást.


Izgalmas versengés előzte meg A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016 pályázat eredményeinek kihirdetését is. A zsűri összesen több mint 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. Erdélytől a Galápagos-szigetekig, a Felvidéktől az Oltár csillagképig mutatták a természet szépségét ezek a képek. Összefoglaló cikkünket ITT olvashatod.


Ha már a díjátadóknál tartunk: a Tripont Fotó Videó Magazin 2016. nyári száma a döntősök közé jutott a Kreatív média design versenyen. Folyamatosan fejlődő magazinunknak idén is két száma jelent meg, egyenként közel száz oldalon. Szerintünk már kézbe venni is öröm volt mindkét számot – és a Ti visszajelzéseitek is igazolták, hogy van igény a technikai újdonságok bemutatására és a portfóliókra, interjúkra, változatos témafelvetésekre.

Jövőre pedig mindent megteszünk azért, hogy még több közös élményünk lehessen. Köszönjük, hogy velünk voltatok!

Jó fényeket az új évre! Sok kis és nagy (és látványos) csodát!


Kérem várjon!