Vásároljon online vagy hívja a +36-1-808-9888-as telefonszámot!
Üdvözöljük oldalunkon! Szeretne bejelentkezni?

Amikor érdemes nagyra váltani – Hasselblad H6D-100c teszt

2018.07.05. 13:49
Címkék: hasselblad, teszt, –
Szerző: Szalay Gábor

A digitális középformátumú fotózásban kétféle szenzorméret terjedt el: a kisebbik, 33x44 mm-est használja többek között az X1D, a Hasselblad tükör nélküli gépe, a nagyobbik, 40x53 mm-est pedig többek között a H6D-100c. Ennek a felülete csaknem két és félszer nagyobb, mint a szokásos full-frame érzékelőké, és öt és félszerese az elterjedt APS-C szenzorméretnek.


A középformátumú kamerák legtöbb előnye a szenzorméretből fakad, akadnak azonban más tényezők is. Az elsődleges fejlesztési szempont szinte mindig a képminőség, ugyanis azokon a felhasználási területeken, amelyekre ezeket az eszközöket szánják, egyszerre van szükség az alacsony zajra, a magas dinamikára, a nagy felbontásra és a maximális képélességre. Ilyen terület például a magas igényű divat-, tárgy- vagy illusztrációs fotózás, a magazinos címlapfotográfia vagy a műtárgy digitalizálás. Ott van továbbá a légifotózás, a reprodukciókészítés vagy az extranagy paintekhez való fotózás. És ott vannak természetesen a művészi fényképezés azon ágai is, amelyeknél a koncepcióban lényegi szerepet kap a különleges részletgazdagság.



100 nagy megapixel

A H6D-100c CMOS szenzorján 4,6x4,6 mikron méretűek az egyes pixelek, ami nagynak számít, márpedig a szenzor nagy felülete és az egyes pixelek nagyobb mérete már önmagában is zajcsökkentő tényező. Az érzékelőre eső fotonok véletlenszerű eloszlása miatt ugyanis már önmagában a fény is hordoz némi egyenetlenséget, a nagyobb felületű pixeleken azonban ez jobb hatásfokkal átlagolódik ki, mint a kisebbekben. Az egyes pixelekben felhalmozódó töltések minimális és maximális száma közötti arány adja meg a dinamikatartományt, azaz azt, hogy a kép legsötétebb és legvilágosabb, de még információt tartalmazó része között hány fényérték a különbség. A dinamika alsó határát mindig a zaj határozza meg, a felsőt pedig a pixel befogadó mérete. Nos a nagyobb felületű szenzorokon több hely jut a járulékos áramkörökre is és jobb lehet a hőelvezetés is, ami megint csak zajcsökkentő tényező, a nagyobb pixelekben pedig később következik be a telítődés, ami a felső határt tolja ki. A Hasselblad 100 megapixeles hátfala esetén a dinamikaátfogás 15 fényérték, aminél nem nagyon találni magasabbat az iparágban. A gyakorlatban ez nemcsak azt jelenti, hogy a különösen nagy fény-árnyék terjedelmű témák is beleférnek egyetlen expozícióba, hanem azt is, hogy széles tere nyílik az utómunkálatoknak. Itt lép be az is, hogy a H6D-100c-ből kikerülő RAW-fájlok 16 bites színmélységűek, amely jelentősen több árnyalat megkülönböztetését teszi lehetővé, mint a full-frame szenzoros világban szokásos 12 vagy 14 bit. Az utómunkáknál így lehetőségünk van a téma különböző világosságú árnyalatait akár jelentős fényerő- kontraszt- és színkorrekcióknak is alávetni, mert nem kell tartanunk attól, hogy az árnyékokból feljön a zaj és hogy a módosított tónusokon megjelenik a lépcsőződés. Érdekes, hogy a tónusok finom visszaadása a portréképeknél a legkritikusabb – és nem csak fizikai okokból. Az emberi látás és az agy képfeldolgozása talán a bőrtónusokra a legérzékenyebb, az embernek ugyanis az ősidők óta egyetlen pillantással meg kell tudni állapítani a vele szemben álló másik ember arcáról, hogy kiféle-miféle, barát vagy ellenség, beteg vagy egészséges, fiatal-e vagy idősebb. Így egy portréfotó szemlélésekor azonnal feltűnik, ha valami nincs rendben a bőrtónusokkal. A nagyon kicsi szín- vagy árnyalatkülönbségű tónusátmeneteket pedig csak nagy színmélységű és nagy dinamikaátfogású eszközzel lehet úgy rögzíteni, hogy még elegendő tartalék is legyen a korrekciók számára.



Moduláris felépítés

A Hasselblad a H6D-vel teljesen újratervezte korábbi kameraszériáját, hogy minden korábbinál jobban integrálhassa egymással a hátfal és a váz által nyújtott funkciókat, de ezzel együtt megtartotta rendszerére addig is jellemző modularitást. Azaz a kamera áll egy központi részből, amelyben a tükör, az AF-rendszer és a mattüveg helyezkedik el a vezérléshez és energiaellátáshoz szükséges áramkörökkel együtt. Áll egy keresőből, amely lehet pentaprizmás vagy tüköraknás, áll egy hátfalból, amely a szenzort tartalmazza és szükség esetén lecserélhető egy másik típusra, és persze egy objektívből, amelyben központi zár is található. Az objektívekbe épített központi zár legnagyobb előnye, hogy minden expozíciós időhöz lehetővé teszi a vakuk szinkronizálását. Ez akkor válik fontossá, ha vegyesen használjuk a meglévő- és a vakufényt. Ha a meglévő fény miatt például 1/500 vagy akár 1/1000 másodperces expozíciós idők adódnak ki, nem okoz gondot a vakus derítés vagy az, ha az előteret teljesen vakukkal világítjuk be, míg a háttér expozícióját kizárólag a természetes fényre bízzuk.



Kezelés és vázfunkciók

A H sorozat korábbi tagjaihoz képest újdonság, hogy azok a beállítások, amelyekre a szorosan vett fotózás közben szükség lehet, mind a vázra kerültek, mégpedig viszonylag jól elérhető helyekre, a menükezeléssel kapcsolatos gombok pedig hátraköltöztek a hátfalra. Így az expozíciós mód, a fénymérés, a sorozatfelvétel, az érzékenység vagy a fehéregyensúly akár úgy is állítható, hogy el sem kell emelnünk a kamerát a szemünktől. Azért jópár gomb megmaradt a szokott helyén, ilyen például a tükörfelcsapás és a rekeszbeugrasztás a markolat mélyedésében, vagy az AF-lock és a True Focus gombok a hüvelykujjnál. Ez utóbbi működése némi magyarázatra szorulhat. Az egyetlen AF-mező ugyanis megköveteli azt munkamódot, amelynél először mindig a kép közepére kell állítanunk azt a témát, amelyre élesíteni szeretnénk, majd az AF rögzítése után újra kell komponálnunk a képet, márha a téma élesség szempontjából kritikus része nem a kép közepére esik.



Személyfotózás esetében szinte mindig ez a helyzet. Ilyenkor, ha jelentően el kell billenteni a kamerát az élességállításhoz, például egész alakos fotónál az arcra irányítva a mérőmezőt, a kamera visszabillentése után nagyobb tárgytávolság adódik ki, mint amilyenre valójában az élesség síkját szerettük volna állítani. Nos a True Focus ezt kompenzálja ki, 3D gyorsulásérzékelők segítségével érzékeli a kamera megdöntését az újrakomponáláskor, és automatikusan korrigálja a beállított tárgytávolságot. Maga az autofókusz közel sem olyan gyors, mint amit akár egy középkategóriás DSLR-nél is találunk, és bár nyújt követő módot is, sokszor mégis célravezetőbb az egyszeres mód használata. Egy másik ötletes megoldás a kettős expozíciókorrekció, ezt azonban kicsit szokni kell. A prizmaház oldalán lévő gomb segítségével hagyományos módon korrigálhatunk, a beállított érték természetesen megmarad a kép elkészítése után is, ahogy minden más kameránál is. A hátsó tárcsával azonban a gomb lenyomása nélkül is korrigálhatunk, ez azonban csak egyetlen exponálás erejéig lesz érvényes. Felvételről felvételre változó világítási szituációk esetén jól jöhet! (Ha mégsem tetszene ez a megoldás, akkor a menüben a hátsó tárcsa korrekciója is átkapcsolható a hagyományos módra.) A keresőben látható kijelzőről mindkét esetben leolvasható a korrekció mértéke. Ez a kis információs sáv egyébként minden lényeges felvételi adatról tájékoztatást ad, háttérvilágítása adaptív módon változik a környezeti fénytől függően, még a legerősebb napfényben dolgozva is leolvasható, bár ott már kicsit kevésnek érződik a fényereje.



Nagyon kényelmes, hogy a korábbi modellektől eltérően a visszajátszást immár nem csak a hátfal megfelelő gombjával, hanem a vázon, a fölső LCD meleltt található gombbal is aktiválni lehet, így nagyon gyorsan ellenőrizhető az elkészített fotó. A képnagyításhoz és a további beállításokhoz azonban már a hátfal érintésérzékeny képernyőjén férünk hozzá. A hátfalon egyébként gombnyomásra előhívható a nagy méretű adatokat megjelenítő információs képernyő, amelyen minden adat jól látható és érintésre módosítható. Ez állványos használat közben kényelmes.



Beállítások

A hátfalon megjelenő érintőképernyős menüben férhető hozzá a kamerára vonatkozó összes egyedi beállítási lehetőség. Maga az érintős interfész jól használható és intuitív, elegendően nagyok a megérintendő opciók és kényelmes a menüpontok görgetése, valamint a lapozásos váltás az egyes képernyők között. A nagy méretű ikonokat tartalmazó főképernyőn nyolc egyedileg választott menüpont helyezhető el, ez minden esetben elegendő a leggyakrabban használt opciók és menüpontok elérésére. Belül a menüben számos személyre szabási lehetőség van, a váz több gombjának is lecserélhetjük a funkcióit, beállíthatjuk a hangjelzéseket, amelyek akár a túl- vagy alexpozícióra hívják fel a figyelmet. Az önkioldó, és intervallumidőzítő vagy az expozíciósorozat működési módját is specifikálhatjuk. A középformátumú fotózásban viszonylag új funkció az élőkép, amely a CMOS szenzorokkal jelent meg. A H6D-100c hátfal is ilyet alkalmaz, így nincs akadálya képernyőt használni keresőként, bár ilyenkor semmilyen automatikus élességállítási rendszer nem működik. A kézi beállításban azonban segít a focus peaking és a nagyítási lehetőség. Jópofa funkció, hogy a HTS (tilt-shift) adatper használatakor az élőképen számszerűen is megjeleníthetők a beállított döntési és eltolási adatok fokban és a milliméterben, ez segít reprodukálni a korábban már kidolgozott beállításokat. Újdonság, hogy a hátfal képes videórögzítésre is, ráadásul full-HD mellett 4K UHD felbontásban is. Ez utóbbi RAW formátumban, csak a CFast kártya használatakor lehetséges és csak 24 kép/s-al. A nyers videóállományból a Hasselblad oldaláról ingyenesen letölthető Phocus szoftvere készít szintén nyers CinemaDNG képsorozatot, amely már számos videószerkesztő szoftverben feldolgozható. A Phocus használható a nyers fotók konvertálásához és az USB kapcsolaton keresztüli tethered fotózáshoz is. Extraként van WiFi csatoló, amellyel az Apple iOS eszközökön futtatható Phocus Mobil apppal lehetséges a kamera kezelése, akár élőképes módban is. Sajnos Android app nem készült. A profiles menüpontban hét egyedi kamerabeállítás menthető el különböző szituációkhoz.





Verdikt

Az utóbbi évek nagy felbontású full-frame szenzoros gépei, mint amilyen a Nikon D850, a Canon EOS 5DS vagy a Sony Alpha a7R III felvethetik a kérdést, hogy megéri-e a nagyjából 8-10-szeres árszorzó, amennyivel a H6D-100c többe kerül ezeknél a modelleknél. Pláne, hogy egy középformátumú rendszer hordozhatóságban vagy autofókuszban nem veheti fel a versenyt ezekkel a kamerákkal. Számos olyan felhasználás lehet, ahol 100 helyett 50 megapixel is elég és van olyan full-frame camera is, ami adott esetben hozni tudja a 15 fényértékes dinamikaátfogást és találni olyat is, ami extrémalacsony zajszinteket nyújt. Abban a pillanatban azonban, amikor minden képminőségbeli paraméterben egyszerre kell a maximumot hozni és lényegessé válik, hogy a képfeldolgozáskor semmilyen korlátozó tényező se merülhessen fel, még mindig nincs alternatívája a nagy szenzoros, 100 vagy megapixeles középformátumú kameráknak, mint amilyen a H6D-100c is.





Kiknek ajánljuk:
  • akiknek elsődleges fontosságú az elérhető legjobb képminőség
  • akik a nemzetközi piacon is versenyképes tárgyfotókat vagy modellfotókat szeretnének készíteni
  • akik gyakran fotóznak vegyes, vakus és meglévő fényben
  • akik színhűség és színvisszaadás szempontjából kritikus munkákat vállalnak
  • akik olyan műtermi felszerelést szeretnének felépíteni, amellyel bármilyen megbízás elvállalható vagy műtermet adnak bérbe felszereléssel együtt
  • akik gyakran alkalmaznak munkájuk során perspektívakorrekciós (döntési és eltolási) eljárásokat (HTS adapter használatával)

Kiknek ajánlunk mást helyette:
  • akik sportot vagy gyors mozgásokat fotóznak, ahol fontos a fürge és sokmezős AF
  • akiknek kiemelten fontos a felszerelés kis mérete és tömege
  • akiknek elegendő a kisebb felbontás is
  • akiknek fontos a nagy sorozatfelvételi sebesség
  • akiknek nem fontos a képek utólagos feldolgozhatósága

A cikket írta és a tesztfotókat készítette: Szalay Gábor
11 970 000 Ft
Nettó: 9 425 197 Ft
Kérem várjon!