{{Blog.cim}}

share

Az első holdraszállás és azon Holdon hagyott Hasselblad kamerák évfordulóját ünnepeljük, amelyek segítségével 50 éve történelmi pillanatokat dokumentáltak.


Azonban Hasselblad kamerák történetének legnagyobb küldetésekétségkívül az Apollo 11 program volt. Hiszen ezen projekt keretén belültörtént meg az az ikonikus és történelmi pillanat, amikor az ember a Holdralépett. A küldetés során használ fényképezőgépek remekül kiállták a szélsőségeskörülményeket, így nem csak az asztronauták, de a Föld többi lakosa is részeselehetett ezeknek a pillanatoknak.


Három fényképezőgépet használtak a küldetés során, egy ezüstszínű Hasselblad Data Camera-t (HDC) és két fekete Hasselblad Eletric Camera-t(HEC). Az első fényképezőgépet Armstrong használta, ezzel lőtte az elsőfelvételeket a holdralépésről. A másik két fényképezővel a parancsnoki modulbafényképeztek és a holdkompból készítettek képeket a Földről.


A Hasselblad Data Camera

A fényképezőgép egy Zeiss Biogon 60mm f/5,6-os objektívvelvolt felszerelve. A középformátumú 70mm-es filmek egy Kodak által készítettvékony bázisú fóliával voltak ellátva. Egy tekercs filmre akár 200 fotó iskerülhetett. A HDC-be egy speciális ún. réseau lemezt helyeztek el, amelyre egykeresztekből álló szabályos rácshálózatot gravíroztak. Ez a rácshálózatlehetővé tette a fotogrammetriás mérések elvégzését a kapott negatívból.
A fényképezőgépet kifejezetten úgy tervezték, hogy a külső környezetihatásoknak, és extrém hőmérsékletingadozásnak ellenálljon, így ezüst színű borítástkapott. Neil Armstrong feladata volt a képek elkészítése, a mellkasánál a szkafanderrerögzíthető HDC-vel.



A Hasselblad Electric Camera

Az egyik HEC fényképezőgépet egy Zeiss Planar 80mm f/2,8objektívvel használták az Eagle belső teréből. A másikat pedig szintén ugyanilyen objektívvel, Michael Collins űrhajós használta a Columbia Command Modulefedélzetén, amely a Hold körüli pályán maradt, ezt a gépet vissza is vitték aFölre. 




A holdkompnak a felszálláskor a lehető legkönnyebbnekkellett lennie, így minden felesleges tárgytól megszabadultak. Erre a sorsrajutott az egyik HEC és a HDC, amelyeknek csupán a filmtekercseit hozták visszaa Földre.

Ha még több képet akarsz az Apollo 11 projektről, ezen a linken több ezer fotót találsz, amik eddig titkosítva voltak a világ előtt.



Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

xMatyi Tibor 10 hónapja 0 hozzászólás
Események
Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

xSándor Anna több mint 1 éve 0 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Mesterségek Memoárja

Mesterségek Memoárja

Tripont több mint 1 éve 1 hozzászólás
Inspiráció
Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Tripont több mint 1 éve 0 hozzászólás