{{Blog.cim}}

Bármit is fotózik éppen – a politikusokon át a topmodellekig – képein ösztönösen megeleveníti az erős egyéniségek átható karakterét, így fotói többek, mint ruhák és kiegészítők halmazai.
Sorozatai elbeszélő jellegűek, szinte megelevenedik egy történet előttünk. Txema kifinomult stílusáról, kísérletező kedvéről, szürrealizmusba hajló kifejezésmódjáról jól ismert.
„18 évesen kezdem el fotózást tanulni, korán felismertem, milyen természetesen fejlődik bennem ez a fajta kifejezésmód. A legfontosabb, amit ebben az időben megtanultam, hogy meg kell próbálnom meglátni a dolgok szépségét egészen új szögből is.
Szakmai pályafutásomat 27 évesen kezdtem különböző magazinoknál, mint fotóriporter. Témáim olyan eklektikusak voltak, mint a spanyol kultúra maga. Írókon és közéleti személyiségeken át a társadalom peremén élőkig, mindenkit lefotóztam.
A divatfotóhoz való „átigazolásom” nem volt megtervezett.
Számomra a valódi szépség erős, különleges egyéniséget feltételez. Az üres szépséggel nem tudok mit kezdeni.
Mivel a digitális technika gyakorlatilag bárki számára elérhető, az esztétikum szerintem egyre nagyobb szerephez jut.
Szeretek újra és újra visszanyúlni az analóg technikákhoz. Gyakran azon kapom magam, hogy digitális képeimen is valamilyen analóg hatást akarok kelteni.
Igyekszem a képeimet annyira váratlanná, kifinomulttá, ugyanakkor erőssé tenni, amennyire csak lehetséges.
Úgy gondolom, a legjobb modellek már-már színészek, akik tudják, hogyan kell magukévá tenni egy karaktert. Imádom, mikor megkérdezik: Ma kivé változom?”
Az alábbi képek válogatások különböző sorozataiból:

További képeket a fotós hivatalos weboldalán találsz!
Kapcsolódó termékek
Mások hozzászólásai
Még nincs egy hozzászólás sem.
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.
Hozzászólás írása