{{Blog.cim}}

Bármilyen csokoládé fogyasztásakor az ember kellemes ízek harmóniáját tapasztalja meg. Ez az érzés, amit átélünk, na de hogy is néz ki ez? Ha ezt le kellene fotózni, hogy csinálnád? Finn Beales a következő módon oldotta meg.
Az alkotó, Finn Beales egy Wales-i fotós-filmrendező, aki már számos díj birtokosa. Finn magát elsősorban utazó fotósnak tartja, de mostanság egyre több időt tölt a stúdióban is.
“Az utazással egybekötött munka miatt sokat kell távol lennem a családomtól, ami nem mindig megy könnyen.” mondja Finn. “A stúdiómunka lehetővé teszi, hogy akkor is tudjak dolgozni, ha épp nem a Világ másik felén vagyok. Nagyon élvezem a folyamatot, ahogy egyedi módon oldom meg az éppen aktuális megbízást. Kifejezetten kellemes számomra, amikor kreatívan tudok hozzáállni egy munka jellegű felkéréshez.”

“Annyira fontos volt a természetes fény, hogy még azt is megfontoltuk, hogy kint fotózunk, illetve estére tesszük át a fotózást. De mint korábban is mondtam, szerettem volna tudatosan hozzáállni a fotók elkészítéséhez, valamint éjjel aludni és nem a munkával foglalkozni! Nem akartam a megfelelő fényekre várni. Nem szerettem volna egyszerűen csak fotózni, fényképezni akartam!”
Nézd meg a videót a fotózásról!
Kapcsolódó termékek
Mások hozzászólásai
Még nincs egy hozzászólás sem.
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.
Hozzászólás írása