{{Blog.cim}}

share

Rendezvénysorozatunk utolsó megállója Győr volt, Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa, ahol olyan kincseket tudhatunk magunkévá Mi magyarok, mint például Szent László Hermája, karmelita templom, győri bazilika és még sorolhatnák. S ahol a szépség ott a pillanatok megörökítésére való törekvés és buzgóság is felötlik. 

A győri szakemberek hisznek a nemzeti kultúra megőrzésének fontosságában, és abban, hogy a városban folyó, és a megyére is kiható tudományos kutatás színvonala éppúgy meghatározó, mint a művészi alkotómunka helyi megjelenítése a fotógráfia és mozgókép segítségével.

Éppen ezért Szeged és Debrecen után nem hagyhattuk ki Győr városát sem.

 

Csütörtöki napon 2023.11.09-én reggel 11-kor megnyitottuk rendezvényünk kapuit a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban. Regisztrációs pultunkat elöntötték az érkezők hada röpke perceken belül és mindenki izgatottan várta már az eseményt saját bevallása szerint. Regisztráció után az érdeklődők el is indultak felfedezni a Canon, Nikon, Sony, Fujifilm, Tamron, Olympus, SIGMA, Peak Design, Phase One, DJI, Nanlite, Profoto, Vanguard standjait és azoknak „finomságait”. A résztvevők kérdéseikkel elözönlötték standjaink képviselőit és a Tripont szakembereit rövid időn belül.

Ügyvezetőigazgatónk megnyitó beszédében taglalta az ARTWORK és Tripont sikeres fúzióját és mikéntjét, valamint a Tripont megújulását és szolgáltatásaink bővítését. Érintette beszédében az eszközbérlést, használt kamerák, objektívek és egyéb kiegészítők adásvételét, fotó nyomtatást és fotókönyvet, világítástechnika és stúdiótervezést, kalibrálást, tisztítást és szervíztdigitalizálást valamint a folyamatosan bővülő és frissülő kínálatunkat.

 

 

Megnyitónk után egy röpke szünetet követően elindult első előadásunk Perger Viktóriával, ami a portréfotózásról és világítástechnikák alkalmazásáról és sajátos technikáiról szólt. Megmutatta, hogy portréfotóit miért is szeretik annyian. Hogyan képes egy zömökebb, visszahúzódó karakterből egy maszkulin szuperhőst kihozni képeivel és energiáival. Elmondta azt is, hogy minden munkájának nulladik fázisa, hogy megismerje modelljének személyiségét és karakterét. Onnantól kezdve pedig tapasztalatból tudja, milyen Profoto soft boxot, milyen vakuval hova állítson és hányra van szüksége ahhoz, hogy elérje képein újonnan megismert modelljének karakterének valódi arcát.

 

 

Vallja teljes szívéből, hogy egy-egy fotózásának meghatározó motívuma a megfelelő energiák használata, azok a kifogyhatatlan energiák amikből a csaj büszkén bővelkedik és egy szikrája is elég belőle modelljének, hogy fotózásain lángra kapjon maga is és füstölögjenek azok a vakuk és Nikon objektívek a művésznő kezében a fények forgatagában. Nem hazudtolta meg magát előadásán sem, utolsó szavának elhangzása után rögtön mindenkit leinvitált a rendezvény csarnokába, ahol portréfotós workshopjába kezdett bele azon nyomba. Praktikáival és tippjeivel rögtön elöntötte rögtönzött modelljeit. –„Az állat feljebb és előre, hogy az állad élét kiemeljük!” – „Érezd, hogy most nagyon mérges vagy és szét vet a düh!”. Portréin azonnal észrevehető, hogy amit a manapság trendi szűrők és filterek minduntalan elakarnak takarni rajtunk, legyen az mosolyránc, egy éktelenkedő karc a bőr felszínén, jellegzetes pötty az arcunkon, azt Viktória kiemeli és gyönyörűvé teszi, kiemelve arcunk sajátosságait és mindennap használatos mimikáink nyomait, amikkel igazán karakteressé varázsolja portréit.

 

Fél órás szünetünk nagyon gyorsan elillant és elérkezett Nagy Gábor természetfotósunk izgalmas bemutatója izlandi körutazásáról. Nincsenek beállított, helyzetek -gondolnánk képeit nézve. Pedig Gábor nagyon előre tervez egy-egy utazásához. Minden részletre odafigyel, az időjárásra, a nap időszakára, az adott földrajzi sajátosságokra és azoknak jellemzőire. Gábor precizitását már-már egy mérnök is megirigyelné. Sony eszközeinek és drónjainak tökéletes beállításáról már az utazás gondolatakor gondolkozik, hogyan tudná lokációjának természeti adottságait olyan mértékben kiemelni, hogy az szemet gyönyörködtető, de mégis gondolat ébresztő is legyen nézőjének. Szereti az anyatermészet csupaszságát, egyszerűségét de mégis óriás jelentőségét és volumenét képeinek nézői elé tárni.

 

Rövid szünetet követően Gráf Péter kezdte el előadását 15:30-kor a videoklip és reklámfilm forgatásról Fujifilm X-H2S-el. Bemutatta, hogy a Fujifilm eszközeivel kész videóklipeket is gond nélkül feltudunk venni kellő szakértelemmel. Olyan kaliberű videoklipeket, mint például Ruzsa Magdi videóklipje, Havasi magával ragadó koncert videói, vagy, mint a Platán tatai hotel reklámfilmje.

Munkáira az egyedi képi világ, lendületesség, megbízhatóság és a tapasztalat jellemző. Karrierjét fotósként kezdte, hogy megörökíthesse a pillanatokat, később beleszeretett a mozgó képek világába és annak technológiájába. Bemutatta felszerelésének részeit annak sajátosságait és használatát tippekkel fűszerezte meg előadását, amiket saját kezűleg tapasztalt ki az évek alatt. Az elmúlt években több magyar énekessel és világsikerű művésszel dolgozhatott együtt, sőt piacvezető cégekkel dolgozott együtt, mint a Warner Music Hungary, MOL, Universal Music, Suzuki Magyarország és még sorolhatnánk.

 

Köszönjük a részvételt a Canon, Fujfilm, Sony, SIGMA, Olympus, Peak Design, Tamron, DJI, Phase One magyarországi képviselőinek.

Köszönjük az előadóknak a szenzációs témákat Gráf Péternek és Nagy Gábornak és Perger Viktóriának, aki workshopjával is támogatta napunk sikerét.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok Győr! Jövőre találkozunk!

 

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

xMatyi Tibor több mint 1 éve 0 hozzászólás
Események
Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

xSándor Anna több mint 1 éve 0 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Vakuk kültéren? Igen!

Vakuk kültéren? Igen!

Tripont 2 hónapja 0 hozzászólás
Inspiráció
Mesterségek Memoárja

Mesterségek Memoárja

Tripont több mint 1 éve 1 hozzászólás