{{Blog.cim}}
Először 2004-ben járt Kubában, akkor kezdett dolgozni egyhosszú távra tervezett sorozatán, amely a Cuba Expired címet viseli. 2013-banpedig új sorozatot készített ott, nagy formátumú képekkel, amelyeknek az alapjátegy évtizedekkel azelőtti fotósorozata adta, ahol Leigh Boweryperformanszművésszel dolgozott együtt.

„A fényképeim mély belső nyugalomból születnek. Hatalmas örömöt érzek, amikor fényképezek; majdnem olyan, mint a meditáció.” Werner Pawlok
Elbűvölő és kísérteties
„Fényképészként mindig is a legváltozatosabb témákkal szerettem foglalkozni. AKubához való különös vonzalmam furcsa módon Kelet-Berlinben kezdődött,1984-ben.A Der Wiener magazin megbízásából ott készítettem divatfotókat, a keletnémetkormány külön meghívásával. A város hangulata morbid módon volt lenyűgöző.Mintha megállt volna az idő. A furcsa, hátborzongató bája nagy hatással voltrám, arra késztetett, hogy szokatlan és irreálisnak tűnő helyszíneket kezdjekkeresni a fotóimhoz.
Kubában először 2004-ben voltam, és megdöbbentem azon, hogymindenhol izgalmas helyszínekre bukkantam. Ez volt a kezdet: de a képeim a fiókmélyére kerültek, és addig elő sem kerültek, amíg Heike Dander, a LUMASkurátora érdeklődni nem kezdett irántuk. Amikor 2016-ban a szingapúri LumasGalériában, ahol a „Cuba expired” sorozatomat állítottam ki, találkoztam aHarper's BAZAAR főszerkesztőjével, aki felkért, hogy fényképezzem le a Chanelkollekcióját a magazin számára. A kollekciót nem sokkal azelőtt Havannábanmutatták be. Természetesen nagyon tetszett az együttműködés ötlete, már indultamis Kubába.

A képek inspirációja
„Ha belépek egy szobába, olyan,mintha egy filmbe lépnék be: a szoba történeteket kezd mesélni. Egykorilakói újra életre kelnek, és estélyi ruhában örvénylenek a tánctéren, vagykoktélokat iszogatnak a csillár alatt. Amikor ez az érzésem támad, egyetlendolgot teszek: megnyomom a gombot a fényképezőgépen.”
„A fényképeim mély belső nyugalomból születnek. Hatalmas örömöt érzek, amikorfényképezek; majdnem olyan, mint a meditáció. Ha nagy stáb lenne velem, az csakzavarna ebben, és mivel környezeti fénnyel dolgozom, lámpákra sincs szükségem.Odafigyelek arra, hogy minden autentikus legyen, soha nem teszek arrébb egybútordarabot se. Embereket nem komponálok bele a képeimbe; nem szeretnéktársadalomkritikai tanulmányokat készíteni.”
A felszerelés: Phase One kamerarendszer
„A technikai minőség kimagaslóan fontos. Ezért szinte kötelező aprémiumkategóriás felszerelés használata. Az elmúlt években mindig a Phase Onefényképezőgéppel és Schneider Kreuznach objektívekkel utaztam, és ez apárosítás tökéletes képminőséget biztosított. Nagyon fontos számomra, hogyazok, akik megnézik a képeimet, szabadon alkothassák meg hozzájuk a sajáttörténeteiket. A kubai fényképeimet azoknak készítettem, akiknek vanfantáziájuk.”
A fényképészről
Werner Pawlok (szül. 1953) Stuttgartban élő, nemzetközileg elismert képzőművészés fotográfus. A képei a festészet és a fényképezés közötti határvonalonmozognak, és számos német és nemzetközi gyűjteményben megtalálhatóak, beleértveaz International Polaroid Collectiont és a DZ Bank Collectiont is. Továbbimunkáit itt találod: www.pawlok.com
Hozzászólás írása