{{Blog.cim}}

share

A világhírű belsőépítész cég, a Fritz Hansen avat be abba, hogyan tervezték meg az ikonikus brand legutóbbi fotózását, és hogyan hajtották végre a Phase One XF 100MP kamerarendszer segítségével. Három kreatív szakember beszámolója következik, akik pontosan tudják, hogyan tegyenek ragyogóvá egy márkát.

phase one 100mp fritz hansen banner

Hogyan dolgozik a vizuális osztály?

Először a Fritz Hansen „megjelenésének" mágusa, MieSandfeld, a vizuális osztály képviselője adott betekintést a munkájukba.

"Minden az úgynevezett brieffel kezdődik. Előszöreldöntjük, hogy mely termékeket fogjuk fotózni. Majd meghatározzuk a képekcélját és a célcsoportot. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a képek megfelelő módonmutassák be a termékeinket. Döntenünk kell a kép elkészítésének gyakorlati vonatkozásairól,pl. arról, hogy milyen szögből készüljenek, de arra is figyelünk, hogyérzelmileg megragadjuk a nézők figyelmét, és pozitív reakciókat váltsunk ki belőlük.”

A fotózásmegtervezése

„A fotózás megtervezésekor fontos számunkra, hogy átgondoljukaz általános „témát” (kinézetet és érzést), valamint azt, hogy melytermékekről lenne fontos képet készíteni. A vizuális kommunikációlegfontosabb célja az, hogy megragadjuk az emberek képzeletét, ésbeleszeressenek a termékeinkbe. A márkaidentitásunkat és kiváló hagyományainkatszem előtt tartva az anyag és az tér közötti élénk kapcsolattal, a tisztatextúrák bemutatásával szeretnénk inspirálni őket."

Az első felvételek aPhase One XF 100MP kamerarendszerrel

„Nagyon kíváncsiak voltunk a fotózás eredményére, különösena képek minőségére – és nagyon is eleget tettek az elvárásainknak. Elképesztett,hogy mennyi részlet kelt életre ezeken a képeken. A mi termékeinket sok aprórészlet és gyönyörű, természetes anyagok jellemzik, ezt pedig olyankor nehéz visszaadni,amikor a bútorokat és kiegészítőket nagyobb összeállításokban fotózzuk. Haviszont kiemelkedően magas egy kép minősége, az emberek belenagyítva nézegethetika termékek kis részleteit.

A képek kiváló minőségének köszönhetően többféle módon is felhasználhatjuk ezeket a fotókat – nagyméretű, komplett összeállításokként ésközeli felvételekként is, amelyek egy adott termék vagy anyag részleteirekoncentrálnak."

phase one 100mp fritz hansen

Hogy néz ki ugyanez a fényképész nézőpontjából?

Ausra Babiedaite, a Gils Stúdió reklámfotósa is mesélt akreatív, majd a stúdióban zajló munkafolyamatról, és arról, hogyan szokottmegtervezni egy nagy márkafotózást.

„Úgy gondolom, hogy minden az ötlettel kezdődik: egyabsztrakt elképzeléssel és azzal az érzéssel, hogy milyennek kellene lenniük afelvételeknek. Egy ilyen fotózás megtervezésekor döntő fontosságú, hogy figyelembekell venni a márkát is. Fotósként nemcsak az a felelősségem, hogy remekülkinéző képeket szállítsak le, hanem hogy képviseljem az adott márkaesztétikáját. Ebben az esetben, miután megvizsgáltam a márka profilját ésötleteltem, kidolgoztam három különböző kreatív brief-et, amelyeket bemutattama Fritz Hansennek. Elmélyültünk az ötletekben, és úgy döntöttünk, hogya textíliával dolgozó koncepció a legérdekesebb, és az mutatja be legjobb módon a bútorokat.

Tudtam, hogy a FritzHansen egy exkluzív dán bútorgyártó; jellegzetes, közismert márka, amelynagy hangsúlyt fektet az életmódra. A feladatom az volt, hogy exkluzívhangulatot teremtsek, és hangsúlyozzam a minőségi dizájnt. Ezértdöntöttem úgy, hogy letisztult, minimalista stúdió legyen a helyszín, és csak alegismertebb termékekre összpontosítsunk.”

Kreatív szabadság a fotósokszámára

"Az editorial (szerkesztőségi) fotózás a legizgalmasabba kreatívok számára, mivel nincsenek szabályai, vagy csak alig. Ezen afotózáson is nagy kreatív szabadságot élveztem, de közben hű akartam maradni aFritz Hansen esztétikájához és értékeihez. Kerestem a megoldást, amellyeltükrözhetem a márka stílusát, de valami kifinomult csavarral különlegessé is tehetemezt a sorozatot. Azt hiszem, a textil használata remek impulzust adott ehhez."

A stúdió és amunkafolyamat előkészítése

"Mivel nagyméretű bútorokat használtunk, át kellettgondolnom a teret. Amikor a textiles koncepció mellett döntöttünk, már tudtam,hogy egy stúdió lenne az ideális helyszín. Különböző rétegekben szerettemvolna fellógatni a textileket, és játszani a térbeli elhelyezkedéssel. Ez a rendkívülminimalista, letisztult stúdió a szürke falaival és a betonpadlóval lehetővétette, hogy a gyönyörű Fritz Hansen-termékek a középpontba kerüljenek."

Képminőség az XF IQ3100MP kamerarendszer használatával

„Olyan termék fotózásakor, amelyet luxusesztétika és alegmagasabb minőség jellemez, biztos szeretnék lenni abban, hogy a készülőképek a lehető legjobbak. A 100 megapixeles hátfallal fényképezve meglepett,hogy egy kép ennyire részletes lehet. Belenagyítva tisztán látszik a textúra szerkezete.Én különösen szeretem látni a természetes anyagok, például a fa tökéletestökéletlenségeit. A 100MP-vel való fényképezés lehetővé teszi, hogyképkivágások készüljenek, amelyek még úgy is kiváló képminőségűek ésrészletgazdagságúak.


A Phase One és a Fritz Hansen egymásra találása különlegesesemény volt. Két olyan márka, amelyek csúcsminőséget képviselnek a sajátiparágukban. Csodálatos lehetőség, amikor két ennyire erős profillal lehetdolgozni. Az IQ3 100M kamerarendszerrel való fényképezés felejthetetlen tapasztalatszámomra! "
 
phase one 100mp fritz hansen

Mit tesz hozzá a szerkesztő?

Végül Soren Christensen, a képek szerkesztője osztotta meggondolatait a Capture One Pro használatáról, és arról, hogy milyen eszközöksegítik a munkáját.

„A Capture One Pro szoftverrel könnyedén ki tudom alakítaniazt a látványt, amelyeket el szeretnék érni a képeken. A felhasználói felület nagyonegyszerűen használható, így a képek gyorsan elkészülnek. Afehéregyensúly-eszköz szerintem kiemelkedő, látványban minden esetbenmeghaladja azt, amire a hasonló programok képesek. De valójában az összes képmódosítóeszközért odavagyok. A Capture One Pro számomra más, mint a többi szoftver,mivel arra használom, hogy az egész képet érintő változtatásokkal hozzamlétre a lehető legjobb képet. Például a dinamikatartomány növelésével, acsúcsfények kiemelésével, árnyalatokkal... A Capture One ezeket nagyon jólcsinálja. Ha nem lenne ez a szoftver, nagyon hiányozna az is, hegy könnyenstrukturálni tudok vele egy fotózást, rendszerezhetem a képeket, kiválogathatoma jókat, és fokozhatom a hatásukat.”

phase one 100mp fritz hansen

phase one 100mp fritz hansen

phase one 100mp fritz hansen

A képek a Phase One XF IQ3 100MP kamerarendszerrel készültek,Schneider Kreuznach 55mm LS f/2,8, Schneider Kreuznach 80mm LS f/2,8 ésSchneider Kreuznach 120mm LS f/4,0 Macro objektívekkel.

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

xMatyi Tibor 10 hónapja 0 hozzászólás
Események
Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

xSándor Anna több mint 1 éve 0 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Mesterségek Memoárja

Mesterségek Memoárja

Tripont több mint 1 éve 1 hozzászólás
Inspiráció
Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Tripont több mint 1 éve 0 hozzászólás