{{Blog.cim}}

share

A Nikon bejelentette első f/2.8-as zoomját a Z kamerákhoz. A 24-70 mm-es alapzoom masszív külsővel, időjárásálló szigetelésekkel és profi funkciókkal érkezik.

nikon 24-70 F2.8Az objektív nem újdonság teljesen, mert már ott volt a Zkamerák bejelentésekor publikált objektívfejlesztési roadmapen is, a véglegesadatok azonban most váltak ismertté. A profi szetek állandó alapköve egyf/2,8-as alapzoom, valószínűleg ezért is döntöttek úgy, hogy ha nem is alegelsők között, de nagyon hamar elkészítik. A korábban bejelentett és főkéntamatőröknek szánt f/4-es alapzoomhoz képest itt masszívabb felépítést,programozható L-Fn gombot, digitális távolságskálát kapunk és természetesennagyobb fényerőt. A kis OLED-kijelzőn a tárgytávolság mellett a gyújtótávolság, amélységélesség vagy az aktuálisrekesznyílás jeleníthető meg, az adatok váltásához külön gomb tartozik. Alegérdekesebb újdonság azonban, hogy a zoom- és az élességállító gyűrű mellettmegjelent egy plusz, személyre szabható vezérlőgyűrű is, amelyhez a vázbólrendelhetünk funkciót. Az optikai konstrukció – mint ahogy az összes Zobjektívnél – teljesen új, így a 17 elemet 15 csoportban tartalmazó objektívjól érzékelhetően kisebb és könnyebb lett, mint a tükrös rendszerhez gyártott,azonos gyújtótávolságú és fényerejű változat. Ez az első termék, amelynél aNano Crystal bevonat mellett a teljesen új Arneo bevonatot is használják, amelytovább csökkenti a becsillanásokat és a ghosting jelenséget. Az első és a hátsólencsetagon a ma már kötelezőnek tekinthető fluorbevonat könnyíti mag atisztítást. Az élességállító rendszer részeként két független léptetőmotormozgat két lencsecsoportot, így egyrészt gyorsabb lehet a beállítást,másrészt lehetőség nyílik a közeli témákhoz való korrekcióra is. Az objektívfejlesztésekor olyan jellemzőkre is figyeltek, hogy minimális legyen afókuszvándorlás (focus breathing), ami első sorban a videós felhasználókszámára fontos.

nikon 24-70 F2.8

nikon 24-70 F2.8

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Tripont Nature: új programsorozat a hazai természetfotós közösségnek
Események
Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Bunda-Mészáros Virág 4 hónapja 196 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Oscar-fények: Nanlite és Nanlux az akadémiai díjazottak szolgálatában

Oscar-fények: Nanlite és Nanlux az akadémiai díjazottak szolgálatában

Bunda-Mészáros Virág 1 hete 0 hozzászólás
Inspiráció
Divatfotózás a világ felett – extrém shoot Sanghaj ikonikus látképével

Divatfotózás a világ felett – extrém shoot Sanghaj ikonikus látképével

Bunda-Mészáros Virág 2 hete 0 hozzászólás