{{Blog.cim}}

Natan Dvir szerint a világ
Natan Dvir, izraeli származású fotós, munkájában nagyhangsúlyt fektet az emberi szempontok, a politikai, társadalmi és kulturáliskérdések megörökítésére. Tanulmányait a Tel Aviv-i Egyetemen és New York-banvégezte és jelenleg is tagja az International Center for Pothography-nak.Munkái több alkalommal is megjelentek a New York Times, a Newsweek, a WallStreet Journal, a Sunday Times, a Le Monde, Figaro, Die Zeit hasábjain.
Első találkozása New York városával és annak sokkolóméreteivel, a végtelen számú egymást keresztező sugárutakkal és a szédítőfelhőkarcolókkal, 1997. Talán a legmeglepőbb élmény volt számára, hogy mennyitarkabarka hirdetéstől, óriásplakáttól vibrál a város; hogy ezek összességeegyfajta kereskedelmi térképet, hálózatot rajzol a város utcáira.
Amikor 2008-ban New York-ba költözött, úgy tűnt, hogy ez aháló – ha lehetséges – kiszélesedett és uralkodóvá vált, felülírva ahagyományos turistakalauzok térképeit. A város arcát végérvényesen átszőtték ahatalmas reklámok, amik láthatatlanná tették a városközpontokat, ahomlokzatokat és azok eredeti részleteit.

A "Coming Soon" projekt különleges ellentétpárokelcsípésével mutatja meg a mostanra kialakult, egészen morbiddá torzultvalóságot. Ahol a fogyasztói társadalom az új vallás s a hívők, bálványkéntimádják az elérhetetlen, a kimerevített csodás pillanatokba simuló sztárokat.























Hozzászólás írása