{{Blog.cim}}


"Szeretnék olyanpillanatokat megragadni, amelyek elvisznek egy másik világba. Hogy mindenkiláthassa az egész világot. Még az is, akinek nincs lehetősége utazni.”
Saját bevallása szerint, nagyonszeret idegen helyeken fotózni, portréfotókat készíteni. Például egyországokban, ahol nem beszéli a nyelvet, szerinte, a nonverbáliskommunikációval, valóságosabb érzelmeket lehet megragadni.

Számára, egy kép elkészítésénélaz egyik legfontosabb tényező, az uralkodó fény. Fotói sem nem egyszerűenrendelésre készült képek, sem nem dokumentaristák. Mert ugyan valódihelyszíneken készülnek, de ha úgy ítél meg egy-egy helyzetet, hogy kell még egykis fény a tökéletes hatás eléréséhez, akkor használ különbözővilágítástechnikai eszközöket. A másik fontos tényező, hogy a fotózási alanynyugodt legyen. Ezt a nehezebb elérni, hiszen egy jó vakut könnyű előkapni.
Ezért is vált számára be nagyon aProfoto B1 szettje, hiszen rengeteget mozog a fotózási helyszínek között is ésa fotózások során is. A Profoto B1 megadja számára azt a szabadságot, hogy arészletekre tudjon figyelni, és hogy a lehető legkisebb mértékben nyúljon belea valódi körülményekbe.
De általánosságban elmondható,hogy képein látszik, nem akar olyat mutatni, ami a valóságban nem létezik.
Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni:www.jeremysnell.com
Hozzászólás írása