{{Blog.cim}}

share


A Brooklynban élő Lengyel fotográfus, Maciek Jasik nem rég rukkolt elő egy nagyon érdekes, pszichedelikus sorozattal, melyben gyümölcsöket fényképezett színes füsttel „töltve”. Ez egy kifejezetten egyszerű, de ugyanannyira erős koncepció amelyet Maciek kiválóan oldott meg, a rá jellemző egyensúllyal az esztétika, az érzelmek és rejtélyesség között. Az elkészült képek amilyen gyönyörűek, ugyanannyira zavarba ejtőek is, hiszen ritkán látunk füstölő (ráadásul színes) gyümölcsöket.

Maciek, a képein színes háttereket használt, ezzel kihangsúlyozva egy-egy téma önállóságát. Ezek sokszor ellensúlyozzák a füst színét, emellett maga a füst színe pedig jól passzol a növényhez.. A képek között kis fantáziával rengeteg dolgot észrevehetünk, sokszor úgy látszik mintha a lyukakon kitörő füst takarásában a növények arcot öltenének. Egy jól átgondolt és elkészített sorozat megfigyelői lehetünk.














További képeket Maciek hivatalos honlapján találtok.

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

xMatyi Tibor 10 hónapja 0 hozzászólás
Események
Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

xSándor Anna több mint 1 éve 0 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Mesterségek Memoárja

Mesterségek Memoárja

Tripont több mint 1 éve 1 hozzászólás
Inspiráció
Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Tripont több mint 1 éve 0 hozzászólás