{{Blog.cim}}

share

Sendai a Tohoku régióban, Japán éjszaki részén helyezkedik el, melyre 2011 március 11-én földrengés és tsunami súlytott le. Ez az épület volt az, ahol az X100-ast gyártották, de a katasztrófa során annyira megsérült az épület, hogy életveszélyes lenne benne dolgozni. Ma a gyártást a szemközti épületben végzik.

Meglepő módon szinte az összes folyamatot emberek végzik el. Nagyon kevés az automatizálás.



Itt készül az X-Pro2, a Fujifilm jelenlegi legjobb tükör nélküli fényképezőgépe.



Ezek az X-Pro2 vázak végső összeszerelésre várakoznak.



Dolgozók az X-Pro2 gyártási szekcióban.



Ez a férfi úgy tűnik, mintha éppen egy bombát hatástalanítana, de igazából csak az X-Pro2 elektronikáján dolgozik.



Ő éppen a bőr borítást helyezi fel a fényképezőgépre.



A képen látható gép nyomást gyakorol a fényképezőgépre, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a borítás megfelelően rögzítve van.



Éppen firmware telepítés folyik ezen az X-Pro2 vázon.



A végső finomítások.



Egy X-T1 váz burkolat nélkül.



X-T1 felső burkolatok. Az X-T1 2014-ben jött ki és DSLR-hez hasonlóan sok tekerentyűvel szerelték fel, míg az X-Pro2 inkább egy távmérőre hajaz.



Éppen az X-T1 felső burkolatát helyezik fel.



X-T1 tárcsák.



Igaz, hogy az X-Pro2 a Fujifilm zászlóshajós gépe, de nem rendelkezik az X-T1 óriási keresőjével, illetve tárcsáival.



Az X-T1 bőr burkolatának rögzítése zajlik.



A dolgozók ezt az egyenruhát hordják, melyen az 1980-as évek Fujifilm logója virít.



Egy magányos X100T éppen elszállításra vár.



Itt készülnek a Fujifilm objektívek.



Rendkívül vigyáznak a tisztaságra, ezért mindenkinek nehéz védőruházatot kell hordania, ami minden ruhadarabot letakar. Még a hord szíjat sem lehetett bevinni.



Ezekből az alkatrészekből készül a Fujifilm leghosszabb, legösszetettebb és legdrágább objektíve, a 100-400mm f/4.5-5.6, ami az X szériához készül.



A 100-400mm alkotó elemei.



Megjelölt objektívek.



Az objektívgyártó részleg polcok, munkaállomások és alkatrészek labirintusa.



Egy gyűrű elem kerül felhelyezésre éppen a 100-400mm objektívre.



Minden összerakott objektívet letesztelnek. Ezek a gépek azok mechanikáját ellenőrzik. Egy hasonló gépsoron (amit féltve őríznek és ezért nem lehetett képeket készíteni róla) az élességet ellenőrzik és ha nem felel meg, akkor egészen addig kalibrálják, amíg a megfelelő képet nem produkálja.



A 100-400mm végső lépései. Egy objektív 220 perc alatt készül el elejétől a végéig.



Az új 35mm f/2 egy egyszerűbb felépítésű objektív, ezért 80 perc alatt elkészül.



A 35mm f/2 objektívet nem rég mutatták be, mint egy kecsesebb alternatívája a 35mm f/1.4-nek. Az új 35mm f/2 a második legtöbbetgyártott objektív a 18-55mm f/2.8-4 után, ami nagy szó, hiszen a 18-55mm általában a kit objektív.



A 35mm f/2 tökéletes párosítás az X-Pro2 mellé, hiszen ugyanúgy időjárás álló mint a váz és a kompakt kivitele nem lóg bele a keresőbe.



Ez a gép mindössze pár másodperc alatt rávési az objektívre a "Made in Japan" feliratot és a szériaszámot.



Utolsó ellenőrzési folyamatként szabad szemes vizsgálat alá esnek, mielőtt becsomagolják őket.



A csomagolást is itt végzik, miután mindent rendbe találtak.



Azonban a becsomagolt objektívek közül véletlenszerűen kiválasztanak 1-1 darabot (10 százalék), hogy azoknak működését gépvázra szerelve ellenőrizhessék.



Dolgozó a csomagolási és minőség-ellenőrzési osztályon.



Ez pedig a végső állomás. Az objektívek készen állnak a kiszállításra.

Az eredeti cikket a The Verge készítette. Itt található: http://www.theverge.com/2016/1/18/10785038/fujifilm-x-pro-2-lens-factory-manufacturing-photos

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

xMatyi Tibor 10 hónapja 0 hozzászólás
Események
Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

xSándor Anna több mint 1 éve 0 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Mesterségek Memoárja

Mesterségek Memoárja

Tripont több mint 1 éve 1 hozzászólás
Inspiráció
Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Tripont több mint 1 éve 0 hozzászólás