{{Blog.cim}}


(A bal felső saroktól azóramutató járásával ellenkező irányba haladva:Sötét sarok, hogy erősítsea néző által érzékelt kontrasztot, így hangsúlyozva a fény irányát. A kép„eleje”.Árnyékos él a Magnumreflektortól és a fénytakaró hungarocelltől.A forma hangsúlyozása egy ráccsalfelszerelt Proheaddel.Világos sarok, hogy erősítse a néző által érzékelt kontrasztot, így hangsúlyozva a fényirányát. A kép „vége”.A Dedolight DP-1-gyel felszerelt MultiSpotfénye.A Dedolight DP-1-gyel felszerelt MultiSpotfénye.)
„Ha stúdióban fotózok portrét, egyszerűennincs jobb megoldás ennél, hogy precízen alakíthassam a fényt.”David kifejti, hogy a Fresnel optikakoncentrált fénye miatt lesz irányítható a fény, majdnem annyira, mint amikor afestő az ecsetjével dolgozik. Úgy alakíthatja ki a kontrasztot, amilyennek csakszeretné. Vannak eszközök, például a rácsok, amelyek szintén kontrasztot hoznaklétre, de hozzájuk képest nagy különlegessége a MultiSpotnak az, hogy mindenfénynyaláb párhuzamos. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a MultiSpot közvetettfényforrás nélkül több fényt generáljon, valamint sötét, határozott árnyékokjöjjenek létre. David fotója, amelyet Zweed bútorokról készített, jól mutatja,hogy milyen is, amikor fényfestő lesz a fényképészből.



(A bal felső saroktól azóramutató járásával ellenkező irányba haladva:Fénysáv a DP-1-ben lévőfényellenzőből, hogy kiemelje a székek alakját.A Dedolight DP-1-gyelellátott MultiSpot fénye.Ráccsal ellátott, 5°-os Prohead fénye.A vakuállványok árnyéka.A Dedolight DP-1-gyelellátott MultiSpot fénye.)
„Nagyon gyakran használom aMultiSpotot, mert ezzel a fényformálóval gyönyörűen kelthetem azt az illúziót,hogy természetes fényviszonyok között fotóztam. Ha helyszínen készítek portrét,és van egy kis időm előtte, hogy berendezzem a terepet, akkor mindig magammalviszem. Fotósként az a fő törekvésem, hogy a fényekkel alakítsam ki, fessem mega képet – a MultiSpotot pedig pontosan erre tervezték.”Ha megtetszettek David képei, keresd fel ahonlapját vagy kövesd őt Instagramon.
6. Időtlen látványvilág: Beauty Dish
A Profoto Softlight reflektor, becenevén a „Beauty Dish” szépséges módon egyesítiaz egyenletes fényt, a határozott élességet és a kontrasztot. A Beauty Dish kétváltozatban létezik: ezüstben és fehérben. A fehér puhább és kissé egyenletesebbfényt biztosít, míg az ezüst ütősebb, kontrasztosabb látványt hoz létre. A2016-os Hasselblad Masters (divat/beauty kategória) győztesének, RoyRossovichnak a szívében különleges helyet foglal el ez a fényformáló.

„A Beauty Dish az a fényformáló, amelyetmindig előveszek, ha időtlen látványvilágot szeretnék létrehozni. És az avicces vonatkozása is van, hogy összesen kétszer vettem részt komolyabb versenyena pályám során, és mindkettőnél a Beauty Dish segített learatni a babérokat.”
Roy azt mondja, hogy általában főfénykénthasználja a Softlight reflektort, méghozzá gyakran úgy, hogy ez az egyetlenlámpa. Fókuszálja a fényét, a hátteret pedig hagyja homályba veszni. Elmondásaszerint ez kifejezetten könnyű akkor, ha rácsot használ.
„Az esetek 90%-ában ráccsal együtt vetembe a Beauty Disht, mivel így nagyon alkalmas arra, hogy elkülönítsem az alanyta háttértől. A fény halványodása elég extrém lesz, igencsak ki tudja emelni azalanyt, szinte kiugrik a képből.”

„Ez a lámpa nagyon intim, mivel igazánközel kell lennie az alanyhoz ahhoz, hogy létrejöjjön ez a szép hatókör éselkülönülés. Persze ez szubjektív dolog. Én szeretem ezt a látványvilágot, ezértolyan gyakran használom, amilyen gyakran csak tudom. Az időm nagy részébenportrékat, beauty vagy divatfotókat csinálok, szóval meglehetősen illik ahhoz,amit csinálok.”
Ha érdekelnek Roy képei, keresd fel ahonlapját vagy kövesd őt Instagramon.
7. Keskeny és borotvaéles: StripLight
A divatfotósok kedvence, a ProfotoStripLight egy különleges vakufej, amely hosszú és keskeny fényforrást biztosítfinom halványodással. Szívesen használják az autófotósok, hogy borotvaélestükröződéseket hozzanak létre a kocsik testén, illetve a divatfotósok, amikorazt szeretnék, hogy a modell kiragyogjon a képből.

Geoff Ang, a híres fotós mindent tud róla,és kihagyhatatlan eszköznek mondja ezeket a hosszú és keskeny vakufejeket. AProfoto StripLightot puha, irányított fényforrásnak nevezi, és kiemeli, hogymennyire jól kontrollálható a fénye. Ha teljesen az ellenőrzése alatt akarjatartani a fényeket, mindig a StripLightjait veszi elő.
„A fő különlegessége mondjuk egy RFiSoftbox Striphez képest az, hogy a teljes hosszában tud egyenletes fényt kibocsátani.Mindig ezt használom derítésre vagy kontúrfénynek, ha olyan szűk helyen kellvilágítanom, ahol moccanni se lehet. Ha a kiegészítő BarnDoorokkal együttalkalmazom, akkor tökéletesen egyenletes csúcsfényeket hoz létre, éleskontúrokkal.”

„Nehézmegfogalmazni, hogy honnan tudom, mikor használjam, mert zsigerből szoktamdönteni. De akkor biztosan előveszem, amikor csodaszép fényeket szeretnék azalanyom szemében látni.”
De nem ez az egyetlen ok, amiért szereti aStripLightot. „Úgy lenyűgözi az ügyfeleimet, hogy leesnek a lábukról.”
Ha megtetszettek Geoff képei, keresd fel ahonlapját vagy kövesd őt Instagramon.
8. Erős kontraszt, mély zoomolás: TeleZoom Reflector
Ha mély fényekkelszeretsz dolgozni, akkor neked a Profoto TeleZoom reflektor lesz a kedvenced.Bizonyos alapvető világítási tulajdonságai megegyeznek a klasszikus Zoomreflektorral, de ha irányított és egyenletes fény létrehozásáról van szó, nagytávolságból sugározva, akkor a TeleZoom verhetetlen. Miguel Jacob, a kanadaidivat- és sajtóillusztráció-fotós szerint ez az egyik legsokoldalúbb eszköz afényformálók közül. Ő a tiszta, pontos halványodás miatt használja.

„Széles zoomolási tartományának köszönhetőentényleg játszhatok ezzel a funkcióval. Úgy irányítom a halványodást, hogyszándékosan árnyékba helyezem a képem egyes területeit. Általában akkorhasználom a TeleZoom reflektort, ha erős kontrasztú, ütős látványvilágú portrétszeretnék.”
A széles zoomolási tartomány különböztetimeg a TeleZoom reflektort a többi parabolikus kemény reflektortól. Miguelszámára ez azért fontos, mert ezzel úgy valósíthat meg ki különféle világításilehetőségeket, hogy még rácsokra sincs szüksége.


„Kizárólag a TeleZoom reflektorthasználtam főfénynek egy néhány évvel ezelőtti portrésorozatomnál. Ez a Torontóbankiállított művészi projekt az Always oncamera címet viselte. A színrevitel folyamatát kutattam vele, a megjelenés geometriáját,és azt, hogy hogyan lép interakcióba az alany a jelmezzel és egy-két kellékkela stúdió üres terében. Az volt a célom, hogy egyedi, grafikus portrékatkészítsek, amelyek megragadják a néző fantáziáját. A TeleZoom reflektortökéletes eszköznek bizonyult arra, hogy megvalósítsam ezt a látásmódot.”

Ha érdekelnek Miguel munkái, keresd fel ahonlapját vagy kövesd őt Instagramon.

(A bal felső saroktól azóramutató járásával ellenkező irányba haladva:



(A bal felső saroktól azóramutató járásával ellenkező irányba haladva:








Hozzászólás írása