{{Blog.cim}}

share

Körülbelül egy évtizede Laura Heald a Sports Illustrated for Kids (Színes Sportújság Gyerekeknek) számára dolgozott egy projekten a floridai Kona Gördeszkaparkban. A nyitó jelenetben az ekkor még kislány Molly Kirk a Kona USA feliraton gurult át gördeszkával.


Laura célja az volt, hogy megismételje az immár tíz évesfelvételt Mollyval, aki nemrég ünnepelte 18. születésnapját, és a középiskolabefejeztével a szörfözésnek szenteli az életét.

Jelenleg az utazás jelenti Molly számára a tanulást; idejenagy részét a vízen vagy utazással tölti. Az első forgatásnál még szégyenlős,protektort viselő kislány mára vonzó fiatal nővé cseperedett, aki profi modellés szörfös.


„Amikor Karácsony előtt volt egy kis időm, felvettem akapcsolatot Kirkékkel, hogy megkérdezzem, Molly otthon van-e. Szerencsére úgyalakult, hogy épp sikerült elcsípnem és boldogan beleegyezett, hogy modelltálljon nekem. A modell portfóliójába szüksége volt új képekre, nekem pedig afotós portfóliómba, így az ég is úgy akarta, hogy ismét egymásra találjunk.

A tengerparti fotózásra Laura a Nikon D810 fényképezőgépe mellé egy Expert D 500 vakut és egy beauty dish-t vitt magával, ezen kívül egy Hensel Power Max L biztosította a szett függetlenségét a fix áramforrásoktól. 

„A Hensel felszerelés egyszerűsége lehetővé tette számomra,hogy a stúdiómat a tengerparton felállítsam. A Power Max L akkumulátorral külsőhelyszínen is használhattam az Expert D 500-at, amit általában falikonnektorról szoktam üzemeltetni. Végeredményben elképesztően gyors újratöltéstés mobilitást biztosított számomra a szett, és így együtt tudtam mozogni afolyamatosan változó környezeti fénnyel.”

„Sok dolog változik, ahogy idősebbek leszünk, de néhányváltozatlan marad.”


A fotósról:

Laura Heald fotós, szerkesztő és vizuális történet mesélő.2009-ben kezdett el dolgozni a Straw Hat Visualsnak újságíróként. Azóta járja avilágot és meséli történeteit. 2015-ben a Straw Hats Visuals-szal közösen elsőhelyezést ért el a News Multimedia 48 hours megmérettetésén. Több mint 20egyetemen tart workshopokat valamint állít elő számukra tananyagokat ésprezentációkat.

Az eredeti cikk itt olvasható, a képeket készítette Laura Heald.

Ha kedvet kaptál, hogy felújírsd Hensel vaku szettedet, most különleges csereakciónk keretében megteheted.

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Bejelentések
Forradalom a filmvilágításban: Bemutatkozik a Nanlux Matrix 2500B és 2500C

Forradalom a filmvilágításban: Bemutatkozik a Nanlux Matrix 2500B és 2500C

Bunda-Mészáros Virág 2 hete 0 hozzászólás
Események
Tripont Nature: új programsorozat a hazai természetfotós közösségnek

Magazin

Inspiráció
Szín és Kontraszt: Hogyan emeljük új szintre a portrékat a high-end fényformálás segítségével?
Inspiráció
Érzelmek formálása fénnyel: így készült a Swargaloka projekt

Érzelmek formálása fénnyel: így készült a Swargaloka projekt

Bunda-Mészáros Virág 1 hónapja 0 hozzászólás