{{Blog.cim}}
A Hensel 2018. októberében jelentette be a Certo sorozatát,amely a korábbi Integra Mini vakukat váltja a cég kínálatában. A cég a Certovakukat elsősorban az amatőr fotósoknak vagy a kezdő profiknak szánja, akik nemtudnak hirtelen 300 000 forintot egy darab profi vakura (pl. Integrasorozat) szánni, de minőségben és megbízhatóságban mégis többre vágynak, mintamit a kevésbé neves távolkeleti gyártók nyújtani tudnak. Ennek megfelelően a200 Ws-os Certo 200 ára 150 000 forint alatt marad, és a 400 Ws-osváltozat ára is megáll 180 000 forintnál, ami a márkás vakuk között kifejezettenjónak mondható. A Henselnek természetesen el kellett döntenie, hogy a nagyobbmodellekhez képest mit hagy ki a kedvező ár érdekében. A Certo vakuk burkolatanem alumínium, hanem műanyag, az azonban megfelelően vastag és masszív.
AzIntegra sorozat 110 és 240 V között bármilyen hálózati feszültségről üzemeltethető,így nincs probléma az utazásokkal, a Certo sorozatból azonban külön készül 110és 230 Voltos változat. Ez azonban nem különösebben nagy érvágás, ha nemtervezünk vakuinkkal Amerikába vagy néhány egzotikus országba utazni. Nemkapjuk meg a Freemask (automatikus maszkfotó készítése a háttérfénysegítségével) szolgáltatást sem, amiért egyrészt kár, másrészt azonban egy kisügyességgel bármilyen vakuval, így a Certo-sorozattal is kivitelezhető, maximuma két fotó közötti idő lesz kicsivel hosszabb. Nem jár háttérvilágítás agombokhoz és nincs automatikus energiatakarékos opció sem.
Amiből viszont nemengedett a Hensel, az a fény minősége és precízsége, az egyszerű kezelhetőség, aremek tartozékrögzítési mód és a beépített rádiós vevő, valamint aközépkategóriában egyáltalán nem általános vastag védőüveg, amely egyszerrevédi a villanőcsövet és a halogén beállítófény izzót a véletlen ütődésekkelszemben. Ez pedig nagyon értékes extra, a kis méretű és könnyű vakufejekugyanis remekül használhatók hordozható szetként, a napi szétszerelés ésösszerakás során pedig jóval gyakrabban éri kár a drága villanócsövet, mint egyállandóan műteremben használt vaku esetében. A mostani tesztben egy Certo 400 Basic kitet próbáltunk ki,amelyben két 400 Ws-os vakufej, két állvány, két reflektor, két ernyő, valamintegy Cactus rádiós távkioldó található egy célszerű hordtáskában. (Létezikegyébként 2x200 Ws-os és 400+200 Ws-os készlet is.)
Beállítások, szolgáltatások
A vaku elvillantása háromféle módon lehetséges, a 3,5 mm-esjack aljzatba csatlakoztatható szinkronkábel mellett egy másik vakuvillantásával valamint a cég Cactus távvezérlőinek rádiós jelével. A kitbenkapott távvezérlő egyszerű eszköz, a fényképezőgép vakupapucsába csúsztatható,12 csatorna választható ki rajta, pluszként azonban nem csak vezérlőként, hanemvevőként is használható egy másik ugyanilyennel párban. Ilyenkor akár vakut,akár fényképezőgépet (külön tartozékként vásárolható kábellel) is elsüthet. Avaku hátulján, a vezérlési mód gombja alatt a hangjelzést kapcsolhatjuk ki, azalatt pedig a beállító fény módját választhatjuk meg. Ez kikapcsolt, maximálisés a villantási teljesítménnyel arányos lehet, mint szinte minden műtermivakunál.
A teljesítmény szabályozása két gombbal lehetséges, ami nem olyankényelmes, mint egy forgatógomb, de szerencsére nem kell egyenkéntvégignyomkodni tizedrekeszenként, folyamatos nyomva tartásukkal gyorsanelérhető a kívánt érték. A 400 Ws-os változat 6, a 200-as 7 rekeszértéknyitartományban szabályozható, 0,1 értékes lépésekben, ami kellően precíz mindenfelhasználáshoz. A teljesítmény nem csak relatív rekeszértékekben, hanemabszolút Ws értékben is leolvasható, a vaku egy gombkombinációval kapcsolathatóát erre a kijelzési módra. A villantási idő a beállított teljesítménytőlfüggően 1/2500 és 1/1100s között változik (a 200 Ws-os változatnál kicsivelrövidebb), ami általánosnak számít a kategóriában és minden hétköznapi fotósfeladatra megfelel, kivéve az ultragyors mozgások különleges fotózását, amelyrespeciális vakukat használnak, egy egészen másik árdimenzióból.
Fényformálók, egyebek
A vaku elülső része, ahol a fényformálókat fogadja,könnyűfémöntvény, ennek megfelelően elegendően masszív. Itt is megkapjuk aHensel-féle remek gyorsrögzítési módot, azaz a vaku tetején található kis karelhúzásával három köröm hajlik hátra, így a fényformálót minden forgatás ésigazgatás nélkül csak a vaku elejére kell illeszteni, majd a kart visszaengedvestabil és biztonságos rögzítést kapunk. Az EH rendszerű csatlakozóhoz számtalanfényformálót vásárolhatunk, de akinek régebbi MH rendszerű tartozékai vannak,egy külön adapterrel azokat is használhatja a Certo fejekhez.
A vakuknak aktívhűtés szükséges, az állandóan pörgő ventilátor hangja bizony zavaró lehet egycsendes műteremben. Legalábbis a tesztelés alatt a két vakufej kikapcsolásakorhatározottan jól esett a csend. Lehet, hogy érdemesebb lett volna egyhőmérsékletfüggő szabályzót beépíteni, ami csak akkor emeli a maximumra afordulatszámot, ha az valóban szükséges.
Összességében a Certo vakufejek remekül hozzák amit ígérnek,a cég felső kategóriás termékeinél jóval kedvezőbb áron juthatunk hozzájuk, dea kulcsjellemzőkben mégis hozzák a profi jellemzőket.
Akiknek ajánljuk
amatőröknek
kezdő profiknak
akik szeretnének később a Hensel világban feljebb lépni
akik jól hordozható szeret keresnek
akik fontosnak tartják a megbízhatóságot
akik már rendelkeznek Hensel rendszerű fényformálókkal
Akiknek mást ajánlunk helyette
akiknek 400 Ws-nál nagyobb fényteljesítményre van szükségük
akik TTL rendszerben gondolkodnak
akiknek szükségük van a Freemask szolgáltatásra
Hozzászólás írása