{{Blog.cim}}

share

Az elmúlt időszakban több fényképezőgép bejelentés is volt különböző gyártóktól, de az már biztos, hogy a Fujifilm minden alkalommal fel tudja kavarni az állóvizet. Idén szeptember első felében, amikor az első kiszivárogtatott kézi skicceket lehetett látni az új Fujifilm gépről már az felrobbantotta az internetet.
Szeptember 20-án Tokióból élő videóban a Fujifilmbejelentette az X-Pro3 fejlesztését és pár fontosabb adatot elárult a gépről.Amikor megfordították a gépet akkor lehetett látni, hogy a kézi rajzok valósakvoltak, ekkor még több fotós figyelmét és vérnyomását tudták az egekig tornázniazzal hogy a hátsó LCD kijelzőt elbújtatták. Teljesen nem vették el. Alapbólbefelé van fordítva a hátsó kijelző, amit 180o lehet lehajtani.Valamint egy kisméretű SUB kijelző került a hátoldalra.





Véleményem szerint nagyon jól sikerült a Fujifilmnek a Pro szériaharmadik változata. Biztos vagyok benne, hogy ezt a gépet olyan fotósok fogják kedvelni, akik hajlandóak kitörni a megszokott rutinból, és különc oldalukat szeretnék mutatni a világnak.

Szeretném még egyszer megköszönni a Fujifilm Magyarországnak, hogy meghívtak erre a bemutatóra. Felejthetetlen élmény volt kipróbálni ezt a fényképezőt.

Szerző & képek: Ürögi Csaba

A Fujifilm X-Pro 3 várható érkezése november vége. Részletekről érdeklődj az info@tripont.hu e-mail címen.







Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Tripont Nature: új programsorozat a hazai természetfotós közösségnek
Események
Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Bunda-Mészáros Virág 4 hónapja 196 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Oscar-fények: Nanlite és Nanlux az akadémiai díjazottak szolgálatában

Oscar-fények: Nanlite és Nanlux az akadémiai díjazottak szolgálatában

Bunda-Mészáros Virág 6 napja 0 hozzászólás
Inspiráció
Divatfotózás a világ felett – extrém shoot Sanghaj ikonikus látképével

Divatfotózás a világ felett – extrém shoot Sanghaj ikonikus látképével

Bunda-Mészáros Virág 2 hete 0 hozzászólás