{{Blog.cim}}

share

Csöpögtetett néhány információt a Canon a még az idén érkező profi EOS R5 kamerájáról. A legnagyobb szenzáció a beépített szenzormozgatásos stabilizátor (IBIS) és 8K videó.

cano eos r5

Bár a bejelentés kevés konkrétumot közölt, az kiderült, hogyaz EOS R5 teljesen új fejlesztésű szenzorral és képfeldolgozó processzorralérkezik majd, amelyek akár 20 kép/s sebességű sorozatfelvételt és 8K felbontásúvideórögzítést is lehetővé tesznek. Bár a szenzor felbontását nem közölték, azvalahol 40 megapixel körül lehet majd, ugyanis a 8K UHD már önmagában is 33megapixelt jelent, ha pedig a klasszikus fotós 3:2 képarányban számolunk, akkoregy kicsivel több, mint 39 megapixel jön ki eredményül. A sorozatfelvétel mechanikuszárral 12 kép/s lesz. Továbbá szenzormozgatásos stabilizátort (IBIS-t) ígérnek,ami meglepő az első két EOS R modell után, amelyek alapján úgy tűnt, hogy aCanon rendszerszinten az objektívbe épített stabilizátor mellett foglal állást.Az EOS R5 rendszere a közlemény szerint hatékonyan fog együttműködni azobjektívbe épített IS stabilizátorral, a korábbiaknál hatékonyabb kompenzációtnyújtva. A kamera dupla kártyafoglalattal rendelkezik, így az EOS R rendszerimmár azoknak a professzionális fotósoknak is vonzó lehet, akiket eddig azegykártyás kialakítás tartott vissza a vásárlástól. Különösen, hogy a Canon kétR-bajonettes telekonvertert és kilenc új objektívet is ígért 2020-ra. Köztükegy 100-500 mm-es f/4,5-7,1 L IS USM zoomot.

cano eos r5

A publikált képek alapján az EOS R5 az első R-kamerafelépítését követi, de eltűnt róla a meglehetősen vegyes megítélésű érintőskezelőszerv (M-Fn bar), helyére egy klasszikus tárcsát építettek. Jól láthatómég a kihajtható és forgatható képernyő is.

cano eos r5

A bejelentés időpontját egyelőre nem közölték, de a február25-én nyitó Las Vegas-i WPPI rendezvényen már meg lehet nézni belőle egykiállított darabot.

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

Nikon Z6 III tesztnap a Tripontban - Perger Viki előadás

xMatyi Tibor 10 hónapja 0 hozzászólás
Események
Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

Fujifilm-nap a Tripontban - Összefoglaló

xSándor Anna több mint 1 éve 0 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
Mesterségek Memoárja

Mesterségek Memoárja

Tripont több mint 1 éve 1 hozzászólás
Inspiráció
Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Nőnapi kérdezz-felelek fotósokkal – Borzi Vivien

Tripont több mint 1 éve 0 hozzászólás