{{Blog.cim}}

share

Sokkal kevésbé szól majd a cikk a fétisről, mint aztszeretnétek, de azért egy dolgot ígérhetek: amiről írok, nyugodtan nevezhetőszexinek. 50 éves lett ugyanis a Samyang, amit a cég – stílszerűen – az 50mm-es1.4-es lencséjük újragondolásával ünnepel. Az új objektív nem csak kisebb,élesebb, de könnyebb is lett, de nézzük is meg részleteiben!

lens,objektív,videography,photography,samyang,fotó,f/1.4,50mm

Ha már a videónál tartunk, ne feledkezzünk meg a programozható gombokról sem!Ahogyan azt már láttuk a 24mm F1.8-nál, egy kétállású kapcsoló és egy nyomógombis rendelkezésre áll, melyekkel rögzíthetjük a fókusztávot, vagy kapcsolhatunkmódok között, például, hogy a fókuszgyűrű rekeszt állítson bizonyos állásban.Ennek programozására való a Samyang Lens Station, melyet USB-n keresztül,számítógéppel használhatunk az „üveg” programozására!

Aki szerint pedig ez nem elég szexi, máshol kell keresnie azizgalmakat, mert ez egy fotótechnikai blog!


Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Események
Tripont Nature: új programsorozat a hazai természetfotós közösségnek
Események
Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Iyen volt a Broncolor Masterclass a MOME fotóstúdiójában

Bunda-Mészáros Virág 5 hónapja 196 hozzászólás

Magazin

Inspiráció
A pillanat művészete: Miért a Fujifilm X100-széria a streetfotósok Szent Grálja?
Inspiráció
Oscar-fények: Nanlite és Nanlux az akadémiai díjazottak szolgálatában

Oscar-fények: Nanlite és Nanlux az akadémiai díjazottak szolgálatában

Bunda-Mészáros Virág 3 hete 0 hozzászólás