{{Blog.cim}}
220
Ennyi volt van a konnektorban, ami nem igaz, mert az is 230. Meg van a híresdal is, de már a gondolatától is elfogott az unalom. Lehet írni úgyisbejelentőcikket, hogy nem használunk semmilyen buta hasonlatot? Próbáljuk meg.
Az alapsztori néhány hónapja kezdődött, amikor megjelent azelső COB LED-es Smallrig lámpa, az RC 120 B, illetve D. B, mint bi-color(2700-6500K); D, mind daylight (5600K), tehát változó és fixszínhőmérsékletű LED lámpákról beszélünk, Bowens bajonettel fotós ésvideófelhasználásra. Maga a koncepció nem újdonság, hiszen rengeteg ilyenlámpa létezik, amiben azonban a Smallrig nagyot dobott, az az, hogy jó árral ésteljesítménnyel párosította a koncepciót.
Az biztos, hogy a termék jó ár-érték aránya elég meggyőző volt, de a konkurenciaennél nagyobb termékportfólióval rendelkezik, így csak az alsó szegmensbentudtak labdába rúgni a kínált teljesítménnyel. Persze a beavatottak már tudták,hogy ezzel nem áll meg a termékfejlesztés, így néhány hónap elteltével, most akövetkező lépcső, a 220-as sorozat megjelenése.
A koncepció maradt, itt is meghagyták a fent tárgyalt B és D utótagot, így azRC220-széria kétféle verzióban készül. Fényerejét tekintve már komoly előrelépésrőlbeszélhetünk (1 méteren, reflektorral 220B: 84,500Lux; 220D: 98,700Lux), demielőtt kijelenteném, hogy ezen kívül semmi nem változott, azért nézzük át mitrejt a doboz. Tehát tartozékként kapunk hozzá reflektort, védősapkát a LED elé,tápkábelt és külső tápegységet, valamint magát a hordtáskát és a használatiútmutatót.
Természetesen örökölt szinte mindent az elődtől: vezérelhetőapplikációval, elmegy V-Mount akksiról is, valamint a Bowens bajonettjének hálasokféle fényformálóval használható.
Egyéb adatok a grafikákon, mindenkinek jó nézelődést kívánunk:
Hozzászólás írása