Vásároljon online vagy hívja az alábbi elérhetőségek egyikét!
Üdvözöljük oldalunkon! Szeretne bejelentkezni?

EOS R3 A pixeles ninja

2022.11.08. 14:06
Címkék: canon, r3, eos
Szerző: gardonyik


Nehéz írni egy gépről, amiről már kézbevétel előtt sejthető, hogy nagyszerű. Ez a Canon EOS R3. Tesztelésem rövid volt, összesen két munkára vittem magammal a vázat és két L-es optikát, a levélnehezék RF 28-70 f2.0 L-et és a túltervezett RF 70-200 f2.8 L-et. Az egyik előadás a Vígszínházban Bodó Viktor rendezésében, A kastély című előadás, a másik pedig a Radnóti Színházban Alföldi Róbert, Futótűz című előadásának felújító próbája. De ez a két alkalom is elég volt ahhoz, hogy kiderítsem az R3 tudja-e azt, amitől hangos az internet.

Rendkívül jó technikai cikkek találhatóak az interneten, izgalmas összehasonlítások más gépekkel, ennyi idő kevés volt arra, hogy tesztem ezekkel vegye fel a versenyt. Akit alapos szőrszálhasogató teszt érdekel, számára például az Fstopper oldalán Alex Cooke gyönyörűen elmond mindent, ami technikailag elmondható erről a vázról. Így inkább úgy döntöttem, első benyomásaim alapján, lazán boncolgatom a vázat, remélve azt, hogy 15 éves Canon használat és a színház és tánc előadások miatt nehéz körülmények között való fotózás kreditet ad személyes véleményemnek.

 Aki színházban dolgozott, tapasztalhatta, hogy megközelítőleg olyan mintha speciálisan világított rendezvényen fotózna, sportesemény tempóban, és egy-egy jó képért haditudósítóként kell széksorokat átugrani, miközben művészeti termék jön létre és a témát ennek megfelelően érzékenyen kell tálalni, de valójában portrék készülnek színészekről. Ide mindig a legjobb gép és optika kell. Olyan, ami éles és zajtalan képet készít, ami jól lát sötétben, szuper az autó fókusza, erős a váza, gyors a képfeldolgozása. És eljött, itt van ez a gép.

Kocsmai bunyósok és a ninják

Az R3 egy ízig vérig professzionális kamera, egy újra gondolt modern EOS 1-es váz. Aki nem használt még soha 1-es Canon vázat, nem igazán tudhatja mit is jelent ez, de a kollégák ilyenkor mindig a kocsi analógiával jönnek (Trabant, Porsche…). Én jobban szeretem a kocsmai bunyós és a ninja összehasonlítást. Hisz az 5D kategóriájú vázak “mindenre” jók és olyan elterjedtek, hogy igazán profi fotósok jelentős tábora is inkább ilyen gépeket használnak, így az 1-es széria egyfajta szűk piacra korlátozódott. Hencegésből, vagy “profibbá” válási céllal nem vesznek az emberek 1-es vázat, csak azok, akik tudják mire kell pontosan, specializálódott az igényük és ehhez keresnek kimagasló teljesítményű gépet. Kicsit olyan ez, mint a középformátumú digi vázak, ha az ember felbontásból, vagy színhűségből keresi a legjobbat. Az 1-es vázak kezelhetőségben, munkára foghatóságban és gyorsaságban hozzák a legjobbat a piacon.


Ilyen vázzal dolgozni olyan érzés, hogy minden, ami eszedbe jut, arra a géped tálcán kínálja fel neked a megoldást. Az R3 fogása fantasztikus, az első MILC, amit nem érzek zavaróan kicsinek a kezemben, nem érzem, hogy kibukik a markomból, és 3 órás előadás után sem fáj a csuklóm, vagy az ujjaim. Mindezt úgy, hogy súlyban és méretben kisebb mint egy EOS R5 extra markolattal. Minden gomb pont jó helyen van, funkciója mindegyiknek paraméterezhető, sőt az AF-ON gomb érintésérzékeny felületű.

A gép kezelhetősége finomhangolt, minden amit tud az 5D mkIV vagy az R5 azt ez a gép is tudja, csak jobban. Ahol ez igazán kimagaslik és számomra így a legizgalmasabb, az a EVF, a kereső volt. Talán ez az első olyan tükör nélküli váz, ahol végre tényleg az az érzésem, hogy a “valóságot” látom. Nem éreztem azt, hogy egy gondolatnyival később vagyok, sem azt, hogy nem látom mi történik az exponálás után. Hiszen itt nincs shutter-lag, és éles pontos és jól frissülő a kijelző. Olyan mintha végre tényleg elérték volna azt, hogy a tükrös gépeknél megszokott “üvegen” átnézés visszaköszön egy MILC-nél. Mivel egy ilyen váz kezelhetőségéből adódóan kérdés nélkül a kezemre áll, az, hogy a szememre is kérdés nélkül passzolt, mi sem jelzi jobban, mint, hogy a két előadás amire elvittem, úgy telt el, mintha nem is váltottam volna gépet. Szerintem ez az első olyan váz, ami legyőzte a tükör elhagyása óta tartó nehézségeket és kiforrott, felnőtt.

Űrtechnológia, de ebben a gépben alap tudás Az autófókusz lenyűgöző. Tényleg.


AF szempontból eddig háromfajta rossz kép született, bármilyen géppel dolgoztam: 1. A gép abszolút elszúrta, az AF elkúszott a világ végére (pl.: ellenfényes szituációk vagy kevés fény); 2. A kép jól nézett ki, de a fájlt megnyitva kiderült, pont egy kicsit tévesztett az AF. 3. én fókuszáltam rossz helyre. Az R3 esetén két opció van, az 1-es és a 3-as. Minden kép pontosan ott éles, ahova élesítek. A pár ezer képből, amit lőttem, egy olyat sem találtam, ahol a 2-es eset állt volna fenn. Már kissé zavaró is volt, hogy ezzel a géppel tényleg nem kell kétszer lefotózni egy adott témát, mert elsőre is biztos éles. Ez kérdés nélkül 1-es váz kategória és porcukrozva, cseresznyével a tetején.

Van három funkciója az AF-nek, amiről órákat lehet blogolni a neten, nekem is biztos még hetekbe telt volna rendesen kipróbálni, de már egy nap használat után hasznosnak bizonyult. Első az ergonómiailag tökéletes helyen lévő AF gomb, aminek van egy kis plexi felülete, amit ha simogatok az ujjbegyemmel, az AF pont követi a kijelzőn. Próbáltátok már a joystikkal ugye…ááá. Nem elég gyors. Próbáltátok már a tekerőkkel, a többirányú gombokkal? Lassú. Ez az úgynevezett Smart Controller viszont gyors. Mint egy gondolat. Csak kicsit megmozdítom az ujjbegyem és ott van a AF pont a jobb felső sarokban, egy leheletnyi mozdulat balra le, és újra középen.


Második, ami a fenti gombbal karöltve is tökéletesen használható, az arc, tárgy, szem (stb.) felismerő és követő funkció, ami kb. 98%-os eredménnyel talál, és 100%-os eredménnyel élesre állít bármit, ami a lencse elé keveredik. Két színészt látsz a képen, egy kis ujjbegy rebbenés és jobbra álló ember szeme már éles is. Ujjbegy nélkül, pedig a fókuszpontodhoz közelebbi arc egyből éles. Ráadásul Servo-s a követés, így nem kell félni attól, hogy kimozdul az élességből a már megtalált arc. Más kamerák is jól vizsgáznak itt, de az R3-ban ez a funkció úgy működik, mintha magától értetődő lenne.

Egy jó trükk, ami már második napra kézre állt a fotózásokon, hogy az általam preferált középső fókuszpontos élesítés mellé bekapcsoltam a fenti két funkciót és az arcfelismerőt beraktam a mélységélesség gomb melletti gombra, (igen, ott két gomb van! - micsoda kényelem, ráadásul a váz összes gombja paraméterezhető), így egy gombnyomásra tudtam váltani akkor is, ha a képen arcok voltak, de nekem, mondjuk egy előtérben lévő tárgyra kellett koncentrálnom.

A harmadik a 90-es évek űrtechnikája, a fotós szemét követő érzékelő, ami a 35mm-es EOS 3-asban volt anno először (érdekes, hogy most ez is “3-as” gép, tagadhatatlan számmisztika) és most visszatért modern köntösben és nagyon izgalmas. Kalibrálni viszonylag egyszerű, használni is, rászokni viszont annál nehezebb, ennyi idő alatt nekem nem is sikerült, de amikor bekapcsolva volt meglepően jól működött. Főleg, hogy elég nagy az “érzékeny” területe, így nem kell pont arra a pontra néznem szemmel, amit le akarok fotózni, elég csak arrafelé néznem, fél expogomb lenyomásra az AF ráugrik a legközelebbi arcra, tárgyra, kontrasztos témára, így tehát villámgyors vele dolgozni. A gond abból adódik, hogy szemüveggel nem működik pontosan, és hogy ha a szemkagyló gumijára nem helyezem rá szabályosan a szemem, akkor elkezd téveszteni.

24 Mp és a következményei

A legtöbb negatív hang az R3 “alacsony” felbontását emlegeti. Bár 1-es kategóriájú gépek közül ez az eddigi legmagasabb felbontás, eltörpül a 5D mkIV vagy az R5 mellett, és akkor nem említettem a piacon elérhető megannyi nagyfelbontású gépet. Mivel a kép, amit a gép készít gyönyörű, mindig éles, és szinte harapnivaló, így ha nem kell vágni a képből, akkor tökéletesen elég és jó a 24 megapixel. Ha vágnunk kell, vagy elkényeztetett minket az elmúlt években egy nagyobb felbontású gép, akkor várnunk kell az EOS R1-re. Viszont az “alacsony” felbontásnak és a villámgyors processzornak köszönhetően olyan dolgokat kapunk cserébe, mint a fantasztikusan alacsony zaj és a félelmetesen gyors és a szinte végtelen buffer-ű képkészítés.

Eddig zajos volt, mostantól nem az


A gép meghökkentően zajmentes. 6400 ISO-n egy jól exponált képen nincsen színes zaj. 12500 ISO-n talán valami megjelenik, de inkább a dinamika tartomány csökkenése jelent gondot és nem a zaj. Szemcséződés van, de még az is mintha filmes” zajt látnánk. Tessék? És tényleg. A Canon elért valamit a zajtalanítás terén, amit leginkább a régi filmes szemcsézettséghez lehetne hasonlítani. Jó irány, és a mindig éles jól fókuszált képekekkel karöltve olyan eredmény tárul elénk, amire azt mondhatom, azonnal publikálható. Ami nem kis fegyvertény.

Az alacsonyabb felbontásnak és az erős processzornak mást is köszönhetünk. Eltűnt a rolling-shutter a hangmentes elektronikus zár használata közben, így a képek természetesen mosódnak el nem pedig úgy néznek ki, mint egy Salvador Dalí festményen az órák.

Gyors mint egy videó, de mégis fotó

30 képkocka per másodperc és mindez RAW-ban, teljesen csöndben. Zavarba ejtő. Bekapcsolom, és amikor odatéved az ujjam a gombra, mert egy jó monológ csúcsához közelít a színész, élesítek, és lenyomom az expo gombot. Hopp hét darab kép. De hát csak finoman nyomtam, egy képet akartam. Nem baj, most ugrik egy tányérért a másik színész, jól lenyomom, sorozatot szeretnék, biztos lesz 10-15 darab kép - 65 darab. Azt a mindenit. A szemem mered a monitorra, kikockázott pillanatok, mintha filmet vágnék. Valójában irreális. Ez az a funkció, amit mint régóta táncot fotózó fotósként, aki nem nagyon lő sorozatot, mert megtanulta mikor kell exponálni egy jó mozdulat elkapásához, egyszerűen túlzónak tartok. 65 darab kép egy tányér elkapásához, RAW-ban, ez olyan adat pazarlásnak tűnik, amit nem tudok magamba hova rakni. És miközben kikapcsolom a funkciót és tesztelek tovább, az jár a fejemben, hogy sportfotósok és természetfotósok most hálát adnak az égnek, hogy végre van egy ilyen gép. Szóval kollégák ez nektek kell.

Még említést érdemel

Kiváló akku idő - 2500 képhez egyszer kellett csak tölteni, pedig RAW-ban fotóztam, és állandó AF és IS volt. Lehet USB-C-ről tölteni, ami nagyon jó extra, a Fuji GFX-nél jöttem rá milyen jó powerbank-ről utántölteni a gépet a külső helyszíneken. Ergonómiailag kiváló, kezelése egyszerű, érintős menüje jó, kijelzője kihajtható, pont praktikusan, sőt be is csukható, ami igen hasznos, az EVF használata mellett. Nagyon jó, hogy sok funkció ki is kapcsolható, így praktikusan megoldható, hogy a gép gombjai és menüi pont annyit mutassanak, tudjanak, ami az adott fotós stílusához kell. Nem használok P, Tv, Av módot, akkor kikapcsolom, és már csak B, M-et látok!. Apropó módok. Anno az 1-es gépeken három gomb különböző kombinációban való lenyomásával lehetett sok mindent váltani, PASM tekerő helyett. Ez elég kényelmes, hisz nem kell egy külön fizikai tekerő olyan funkciókhoz, amelyek ritkán vannak használatban és így biztos nem is mozdul el (egy perces néma csenddel emlékezzünk az utólag beszerelhető lock gombokra a PASM tekerőkön). Az R3-on viszont csak két gomb van, és így a módokat egy külön MODE gombbal lehet váltani, pont olyan helyen, ahol ezt nem akarjuk. Bár talán ez a legnagyobb baja a gépnek.


Egy bővített mondatban összegezve az előbbieket: Az R3 a tökéletes Canon váz, ha 24 Mp-el elég ahhoz a munkához, amit végzel, ha nem, akkor is tökéletes, de lehet, hogy egy - reméljük nem is olyan távoli jövőben megjelenő, és ugyanilyen vázú, - R1 lesz a megoldás.

Mindenesetre Canon végre megmutatta, hogy miért érte meg kivenni a tükröt a gépből, és az R3-mal felszállt a köd, ami eltakarta, hogy hova vezet az út amin a Canon jár. Ha ilyen minőségű vázakat kapunk a következő években, akkor a fotós szakma technikai színvonala egyértelműen új magasságokba fog emelkedni.




írta: Dömölky Dániel, fotográfus

Kérem várjon!