{{Blog.cim}}
Canon Propartnerségünket ünneplő eseményünk már reggel kezdetét vette…
Megérkeztünk a helyszínre, ami a belvárosi Europeummélygarázsában lévő, LED fényekkel felvértezett gokartpálya volt. Szépen lassanmindenki megérkezett csapatunkból, így elkezdtük kialakítani a márkáknak szánt állomásokat.Ezeket a Nanlite RGB fénycsövei segítségével tettük még hangulatosabbá, amelyeknem mellesleg kitűnően passzoltak a gokartpálya vonalát végig vezető, váltakozószínű világításokkal. Hogy milyen márkákat szerepeltettünk még eseményünkön?Erre még később kitérek.
Az ezeken kívül eső hangulatos félhomályt a pályakanyarjaiba helyezett puha fényeket biztosító, méhsejtrácsos softboxszal ellátottNanlux Evoke 1200 reflektorral oldottuk meg. Utóbbinál ügyeltünk arra, hogy asofőrök számára vezetés közben ne legyen zavaró a pályára irányított fény.
Az első látogatók (velünk együtt) izgatottan várták adinamikus program kezdetét. Ám előbb még mind a Tripont, mind pedig a helyszíntbiztosító Flashkart egy-egy képviselője tartott egy biztonsági, és egyébszabályokat ismertető tájékoztatót.
VIGYÁZZ, KÉSZ, RAJT!
Miután mindenki kiválasztotta atesztelni kívánt váz és optika párost, a fotósok elfoglalták helyeiket apálya-szigeteken, valamint a pálya mentén, ahol az előzetes biztonságitájékoztatásnak megfelelően pozícionálták magukat, és várták az első körbenvezető szerepben bizonyító fotóstársaikat. Nagy előnyt jelentett az első körbenfényképezni vágyók számára a jármű felismerés funkció.
Elstartolt az első futam!
Beindultak az elektromos járművek,a kormánykerék mögött ülők rótták a köröket, miközben a pályaszigeteken ishasonló gyorsasággal süvítettek a rövidzáridős expók. A résztvevők hamar ráhangolódtaka dinamikus közegre, így nem okozott gondot a gokartok, és a kamerákcserélgetése.
Nem csak a Canon-t lehetett megismerni közelebbről!
Az állóképek mellett mozgóképek isszerepet kaptak. Ugyanis nemcsak a Canon gépeit lehetett tesztelni, hanem azFS-tech csatornáról nevezetes Szőr Olivér útmutatásával, a DJI kameráival is meglehetett ismerkedni. A RONIN 4D 6K-t és a DJI Transmission-t is többen kézbe, ésszemügyre vehették.
A DJI eszközökön kívül még arögtönzött fotósarokban megtalálható EcoFlow River Max készüléket is meglehetett vizsgálni, amelyre hangulatvilágításként egy Nanlite Pavotube voltcsatlakoztatva a rendezvény végéig. Ezen a helyszínen az arcfelismerő funkciótpróbálgatták az együtt érkező fotóstársak.
De kétségkívül a Canon R vázai jelentették a fő attrakciót
A legnagyobb érdeklődést a témasajátossága miatt főleg az R3, R5 és az újonnan megjelent R6 Mark II keltettefel, ezeket a vázakat előszeretettel kombinálták a nagyobb látószögűobjektívekkel a pálya maximális belátása érdekében.
Végül pedig a résztvevők azesemény végén elégedett mosollyal, fantasztikus felvételeikkel, egy közösségiélménnyel, és egy Canon ajándékcsomaggal távozhattak.
Hozzászólás írása