Jeremy művészete első látásra kaotikusnak tűnhet. Kísérletező festőként, képzőművészként a fotózást szabályok nélkül közelíti meg, teret ad a felfedezésnek és az alkotásnak. Új elemekkel színesíti a folyamatokat, a színek, kompozíciók és a fények egy művészi káoszt képeznek munkáin.
Jeremy pályafutásának kezdetén nem a fotózást tekintette hivatásának, addig amíg meg nem vásárolta első digitális fényképezőgépét. Formatervező hallgatóként első körben az volt a terve, hogy véletlenszerű formákat, textúrákat fényképez le egyetemi munkáihoz. Egy időben zenész barátai fotózására fordította az idejét, később mások is felkérték, utána pedig a Nashville környéki koncerteken is megjelent, melyért már pénzt is kapott.
A nagy áttörés Cowart életében
Nem kellett sokat várnia a sikerre, mivel egy menő hollywoodi ügynök 2005-ben felfigyelt rá, aki Jeremy munkásságába egy pillantás alatt beleszeretett. Nem sokkal később már ő és csapata képviselte Los Angelesben, ettől kezdve pedig felfelé ívelt a karrierje. Kisebb koncert fotózásoktól eljutott 6 számjegyű hangszínpadi produkciókig, ahol olyan embereket fotózott, mint Sting.
Hogyan tanulta meg Jeremy a világítás fortélyait?
Cowart bevallotta, hogy semmit sem tudott a világításról, amikor nekifogott a fotózásnak. Ezért kezdetben felbérelt egy csapatot, elmagyarázta nekik, hogy milyen hangulatot szeretne elérni a fényekkel. A munkafolyamatok során megfigyelte a világítás beállításának folyamatait, a csapat által alkalmazott módszereket, így tanult meg Jeremy a fénnyel bánni, majd később még magasabb szintre emelte ezt a tudását. A rendezéshez azonban kezdetektől fogva jó szeme volt.
A világítás megközelítése
Jeremy Cowart világítása olyan organikus, mint amilyen organikus egy Calder-szobor. Ahogyan Calder szobrainak egyes darabjai megváltoztatják a szobor egészét, ahogy a szél át- és körbefújja az egyes alkotóelemeket, úgy Cowart világítási rendszere is állandó változásban van, ahogyan különböző fényeket és módosítókat használ. Mivel a lámpáit mindig beállítja, és minden egyes felvétel előtt készen állnak a finomhangolásra, stúdióját joggal nevezhetjük egy állandóan fejlődő világítási műhelynek.
Saját stílus kialakítása
Cowart manapság szigorúan a stúdióportrékra specializálódott. Eladási szempontja a jellegzetes "Blender" megjelenés, a neve is mutatja, a felszerelések, projektorok és fénymódosítók masszív keveréke, színes LED-ekkel kombinálva.
Jeremy „Blenderén” állandó ’’fénybalesetek” történnek. Munkája során, kétszer ugyanazt a képet nem tudná megörökíteni. Hiába próbálkozna, lehetetlen lenne.
Szerinte rengeteg jó fotó van, de kitűnni a tömegből akkor tud valaki, ha kialakít egy egyedi stílust, ez hozza meg a sikert a későbbiekben.
A fény a kreativitásának fontos eszköze
Jeremy egyik barátja azt tanácsolta, hogy biztos benne, hogy a Profoto lesz az ő művészetére a megoldás. Jó döntés volt ezeket a fényformáló eszközöket használnia, mivel egy olyan rendszerrel tanult meg dolgozni, mellyel fejlődést ért el.
Nem szokványos módon dolgozik, mivel a fény állandó mozgásban van nála. Olyan lámpákra van szüksége, melyek lépést tudnak tartani vele. Itt jönnek be az 500W-os Profoto D2 vakuk. Ezek az eszközök akár 20 fps sebességű felvételek készítésére is képesek. Ez az a rendszer, amit naponta használ.
Jeremy a Profoto Air Remote kioldóit és számos fényformáló eszközét építi a munkájába, hiszen a fény a kreativitásának lényege. Elveszett lenne a Profoto nélkül, szó szerint a Profoto a mozgatórugója annak, amit csinál!
Jeremy a kezdő stúdiófotósoknak a Profoto RFi Softbox 3x4-et ajánlja a Profoto RFi Softgrid Rectangularral. Ez a tökéletes a lágy megvilágítású portréfotózáshoz.
Jeremy és a jótékonyság
Jeremy is segített pénzt gyűjteni a haiti földrengés és a hurrikán áldozatainak az Államokban, és egy megbékélési projektben, amely a 20 évvel ezelőtti ruandai népirtás körül forgott. Jeremy aktívan részt vett a 2016-ban a Tennessee állambeli Gatlinburg-ban pusztító erdőtüzek károsultjainak megsegítésében.
Végső soron csak az ötleteket keresi magának. Oda megy, ahová a szél fúj. És ha az erőfeszítései segítenek másoknak, annál jobb. Úgy véli másokon segíteni kifizetődő.
Forrás: Jeremy Conwart's unique lighting style
Termékek:
131 900 Ft
Nettó: 103 858 Ft
|
170 900 Ft
Nettó: 134 567 Ft
|
956 900 Ft
Nettó: 753 465 Ft
|