{{Blog.cim}}

share

Szeretema Samyang-ban, hogy néha úgy meglep, mintha sosem találkoztunk volna.Arcátlanul próbál ki új dolgokat, amikkel sikerül felhúznia a szemöldökömet ésteszi mindezt úgy, hogy közben azt a hatást kelti, mintha a világ legtermészetesebbdolgát tenné elénk.



A videós lencsék legfőbb ismérve ugyanis eddig az volt, hogy manuálisak. Hiszen,ha nem lennének azok, akkor éhen halna a focus puller. Jó, nyilván nem ezért,hanem a magas fokú puhaság érzéséért és a teljes kontrollért fizettünk ezzel a„kényelmetlenséggel”. Persze mondhatnánk, hogy fogod és kikapcsolod az AF-etbármin és máris manuális, de ennél egy „cinema” lencsének sokkal többkritériumnak kell megfelelnie. Pontosabban a videósok mindig rendszerbengondolkodnak, ezért nem mindegy, hogy egy lencsesor vásárlásánál kell-ekompromisszumot kötni. Az üvegeknek igazodniuk kell méretben és súlyban isegymáshoz, hiszen egy csere után ki akarja újra súlyozni a setup-ot?

No, ide dobta most be a Samyang a saját kis megoldását, mert azt állítja – ésnem hazudik! – hogy elkészített egy AF-es lencsesort, aminek minden tagja(20-24-35-45-75mm) pontosan ugyanolyan súlyú és méretű (280g, 72,1, x 72,2mm),hogy a fent említett feladványra jó választ adjon. Külön hangsúlyozzák is a gimbalés drón használatot hiszen, ha valahol fontosak ezek a dolgok, akkor itt bizonytényleg azok.



Az üvegek minőségére nem lehet panaszunk, feloldóképességük kiemelkedő, akár 8Krögzítésnél is éles és kiváló tónusú nyersanyaghoz jutunk. Ha jobban megnézzüka képeket, akkor két érdekes dolgot is találhatunk az objektívek frontján: 1.Elektronikus csatlakozóval rendelkezik, amire később különböző kiegészítőketígér a gyártó; 2. Visszajelző LED-et kapunk, úgynevezett Tally Lamp-et, amivelkönnyen ellenőrizhetjük, hogy forog-e a kamera. A szóban forgó front ráadásulfémből van!
Ha már az ellenállóságnál tartunk, nem mehetünk el az időjárásállóság mellettsem, ami tovább erősíti a drónos és egyéb kültéri igénybevételt.



Összefoglalva, kapunk egy szép, színtónusában, súlyában és méretében azonossorozatot, amivel egyaránt készíthetünk anyagot a gyors AF-fel, de megkapjuk alehetőséget a manuális vezérlésre is.
Mindezt kiváló minőségben és igazán masszív kivitelben.
A széria első darabja - a 75mm-es – már rendelhető, a többiek a képen jelöltidőben érkeznek majd!

Címkék:
A kért blogbejegyzés nem létezik, vagy időközben törölték.

Események

Bejelentések
Forradalom a filmvilágításban: Bemutatkozik a Nanlux Matrix 2500B és 2500C

Forradalom a filmvilágításban: Bemutatkozik a Nanlux Matrix 2500B és 2500C

Bunda-Mészáros Virág 2 hete 0 hozzászólás
Események
Tripont Nature: új programsorozat a hazai természetfotós közösségnek

Magazin

Inspiráció
Szín és Kontraszt: Hogyan emeljük új szintre a portrékat a high-end fényformálás segítségével?
Inspiráció
Érzelmek formálása fénnyel: így készült a Swargaloka projekt

Érzelmek formálása fénnyel: így készült a Swargaloka projekt

Bunda-Mészáros Virág 1 hónapja 0 hozzászólás